EB 2016

„Orbánozva” vezette fel egy osztrák lap a keddi Eb-meccset

A „jó és a gonosz” csatáját várja a Weekend.

Nyilatkozatban ítélte el Perényi János, bécsi magyar nagykövet az osztrák Weekend Magazin című lapnak a hét végén megjelent, Magyarországot negatív színben feltüntető cikkét, amely az osztrák–magyar Európa-bajnoki mérkőzést a „jó és gonosz” összecsapásaként mutatta be.

Perényi János az APA osztrák hírügynökségnek és osztrák médiumoknak kedden eljuttatott állásfoglalásában visszautasította a lapban megjelent állításokat.

– Rendkívül szerencsétlennek és elfogadhatatlannak tartom, ha a sport szellemiségével visszaélve, azzal kapcsolatban negatív érzelmeket keltenek és egy futballmeccset ellenségeskedésként jelenítenek meg. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a Weekend Magazin legutóbbi kiadásában éppen ez történt. Ha a nemzeti válogatottjaink közötti mérkőzést a két ország kormányfőinek fotójával a címlapon a jó és rossz küzdelmeként állítják be, az sajnos pontosan az ilyen sportesemények valódi értelmét sérti meg és súlyosan károsítja népeink évszázados (sport)barátságát – mutatott rá a nagykövet. – Ezért kötelességemnek érzem, hogy ezt a teljességgel megengedhetetlen megközelítést – hasonlóan a kapcsolódó cikkek hamis állításaihoz – határozottan visszautasítsam.

Nyilatkozatában a nagykövet utalt arra, hogy a sport összeköti az embereket és a nemzeteket, barátságokat szül közöttük és megerősíti azokat.

– Most, amikor Európa rendkívüli kihívások előtt áll, nagyobb szükségünk van erre az összekötő erőre, mint valaha. Így Ausztria és Magyarország együttműködnek a partnerség szellemében és közösen keresnek megoldásokat az egész kontinensünket foglalkoztató, sürgető kérdésekre kétoldalú és európai szinten egyaránt – fogalmazott Perényi János.

A bécsi magyar nagykövet hangsúlyozta: Magyarország a szoros együttműködés és párbeszéd híve a politikában és a sportszerű küzdelemé a zöld gyepen.

Olvasói sztorik