EB 2016

Dárdai: Ausztria ellen van a legtöbb esélyünk

A korábbi szövetségi kapitány szerint az osztrákok hasonló stílusban játszanak, mint a magyar válogatott.

A Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, a korábban magyar válogatottat irányító Dárdai Pál szerint a csoportellenfeleink közül Ausztria ellen van a legtöbb esélye a nemzeti együttesünknek az Európa-bajnokságon.

A korábbi sikerkapitány szerint Bernd Storck csapatának a ma esti ellenfél, az osztrák válogatott ellen a legjobbak az esélyei a pontszerzésre. A szakember kiemeli, az osztrákok persze nem gyengébbek, mint például Izland, de hasonló stílusban játszanak, mint a mieink.

A sógorok is a német iskola hívei: magasan védekeznek, és labdavesztés esetén egyből visszatámadnak. Dárdai szerint Izland ezzel szemben „passzív, erős, védekező-kontrázó” játékot játszik, a portugálokat meg ugye senkinek nem kell bemutatni.

– Húsz perc után lehet majd megmondani, hogy hogy nézünk ki. Jó-e a srácok testbeszéde, segítenek-e egymásnak. Úgy lehet előrelépni, ha pozitívak vagyunk – nyilatkozta Dárdai az M4 Sportnak.

Olvasói sztorik