Bravúros, 2-0-s sikerrel kezdte az Európa-bajnokság F-csoportjának küzdelmeit a magyar válogatott. A mieink Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljaival bizonyultak jobbnak a 66. perctől emberhátrányban játszó Ausztria ellen. A mérkőzést követően Glázer Róbert korábbi szövetségi kapitány, a Rangadó.hu állandó szakértője értékelte a találkozót.
Nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, az egész ország, amiért a válogatott nagyon sokat is tett. Többször is mondtam, hogy az első mérkőzés nagyon fontos, és ha pontot vagy pontokat szerzünk az osztrákok ellen – ami elérhető –, akkor egyértelmű, hogy meglepetést tudunk okozni a tornán.
Az összeállítással kapcsolatban továbbra is azt mondom, Szalai Ádám szerepeltetése nekem kérdés, bár a mai mérkőzésen le a kalappal előtte, nagy pozitívum volt a játéka. Anno volt az a nyilatkozata, ami nem illett a magyar labdarúgás „tányérjába”, és azóta nem is igen találta a helyét, nagyon hosszú ideje nem lőtt gólt – emiatt féltettem, hiszen egy rendkívül jó játékosról van szó, viszont úgy érzem, nem lelte helyét a pályán. Az összeállításban viszont nagy meglepetés nem volt, lényegében azt a megszokott hadrendet választottunk, amit a németek ellen is játszottunk. A 4-1-3-2-es felállásban szerepeltünk, tudniillik Kleinheisler is felzárkózott Szalai mellé, a labdaszerzésnél ő is besegített – Szalai és Kleinheisler is nagy mezőnymunkát végeztek.
Az első tíz-tizenöt percben nem játszottunk túl jól, feltűnő volt például Guzmics indiszponáltsága: két-három labdát is mélységből passzolt el, ezekben a percekben még nem találta a helyét. Mindjárt hozzátenném, hogy az osztrákok kapufáját szabálytalanság előzte meg. Ez alapján úgy éreztem az elején, hogy nem vezeti majd jól a meccset a játékvezető, de szerencsére utána végig nagyszerűen, korrekt módon fújt. Húsz perc után magunkra találtunk. Mindkét csapaton lehetett látni az idegességet, annak ellenére, hogy az osztrákok hangsúlyozták, hogy ők az esélyesebbek. Ők egy 4-2-3-1-es összeállítást választottak, a letámadásnál viszont feltolták a csapatot. Húsz perc után nagyon nyugodt, szimpatikus módon hoztuk ki a labdákat, mertünk játszani, passzolni. Az első félidőben az fogalmazódott meg bennem, hogy az egész csapat hajtott, küzdött, ami kötelező is, de Dzsudzsák, Szalai és Németh nem játszottak túl jól. Kevés labdát játszottak meg, nem éreztem őket elég agresszívnak, emiatt volt némi hiányérzetem. Viszont csapatként játszottak a mieink, nem engedték kibontakozni az osztrákokat – sajnálom, hogy Dzsudzsák helyzete nem ment be még akkor, hiszen ha bal lábra veszi, akkor az százszázalékos gólhelyzet.
A második félidőben ahogy kijöttünk, varázsütésre megváltozott minden. Technikailag sokkal jobbak voltunk, elkezdtünk jobban játszani, mint az osztrákok. A kiállítástól függetlenül az osztrákok fölé kezdtünk nőni. Nyugodtan játszottunk, szép támadásokat vezettünk. Aztán eljött a pillanat, Szalai megszerezte a vezetést. Bízom benne, ez meghozza az önbizalmát, és innentől jobb technikai megoldásokat láthatunk majd tőle, amellett a rendkívül sok munka mellett, amit most is elvégzett. Nagyon szép kettős játék volt Kleinheislerrel – ettől a perctől már csak egy csapatot láttam a pályán. Megmutattuk az ellenfélnek, hogy jók vagyunk: bár az első félidőben egál volt a labdabirtoklás, több volt a mieinknél a pontos passz, és a huszadik perc után teljesen stabillá vált a négy védőnk, illetve Nagy Ádám is – áthatolhatatlanok voltunk. Ugyan volt egy-egy hiba, de ezeket korrigáltuk. Kicsit talán Gera elfáradt a második félidőben, aztán újra belelendült, rengeteg labdát szerzett, jól passzolt. Ha még nyugodtabbak vagyunk, akkor még egy gól is belefért volna, de ne legyünk telhetetlenek. A látottak alapján teljesen megérdemelt a kétgólos siker.
