A mindig szisztematikusan építkező (nyugat)német válogatott mindössze tizedik szövetségi kapitányát nevezték ki tíz évvel ezelőtt. 2006 június 13-án vált véglegessé, hogy Jürgen Klinsmann nem folytatja a munkát a Nationalelf kispadján, és már készen állt a munkára az utód, Klinsmann addigi segítője, Joachim Lőw. Felívelő korszakban, nagy remények idején vette át a csapatot, de hogy mára a harmadik leghosszabb regnálás lesz az övé a német kapitányok között, akkor talán kevesen gondolták. és talán még kevesebben, hogy tíz év alatt ő lesz minden idők legjobb győzelmi mutatóival rendelkező német csapatfőnöke.
Jókor volt jó helyen
Lőw edzői sikerei nem sorjáztak megszámlálhatatlanul, amikor 2004-ben megbízták a német válogatott másodedzői feladataival, de sokan látták benne a jövő sikeres szakemberét. A VfB Stuttgart idén kiesett a Bundesligából, de valamikor a legsikeresebb német klubok egyike volt, többek között Lőw edzői pályafutása kezdetén. A Kupagyőztesek Európa Kupájában döntőt játszott velük 1998-ban, a Német Kupát is elhódították egy évvel korábban – és Lőw ekkor, 37 évesen első vezetőedzői mandátumát töltötte. Jól indult, aztán kevésbé látványosan folytatódott a karrierje, Törökországban és Ausztriában dolgozott, mielőtt a válogatotthoz került. Hogy ő lesz, aki majdnem negyedszázaddal az utolsó német világbajnoki győzelem után újra a világ tetejére vezeti a válogatottat, ekkor kevesen gondolták.
De Lőw jókor volt jó helyen: a 21. század nagy német futball-bukásait követő reformkorszak egyik szereplője és haszonélvezője lett. A 2000-es évek legelején a válogatott két Európa-bajnokságon esett ki már a csoportból, előtte pedig két vb-n nem jutott a négy közé. Ekkor hatalmas átalakítások kezdődtek az utánpótlásban, amik előbb korosztályos, majd felnőtt eredményekhez vezettek – és ekkor már az új edzőgeneráció képviseletében ott volt Joachim Lőw is a tanulni és építeni vágyó szakemberek között. Klinsmannal remek párt alkottak, a nem hivatalos vélemények arról szóltak, hogy a 2006-os, áttörést hozó hazai rendezésű világbajnokságon is már a másodedző Lőw volt az igazi stratéga, Klinsi pedig inkább a motivátor. A bronzérmet hozó, megfiatalított német válogatottal végigvitt vb után Klinsmann elköszönt, Lőw pedig átvette a csapatot.
Legendák nyomában, történelmi tett előtt (?)
A többi már történelem: az NSZK máig két legnagyobb kapitány-legendája, Sepp Herberger és Helmut Schön után mára övé a leghosszabb karrier a válogatott kispadján. Az 1954-es világbajnoki címet szállító Herberger és a hatvanas-hetvenes évek legendás korszakát végigdolgozó Schön egyaránt tizennégy évig dirigálta a válogatottat, Lőw most tart tíznél. A tegnap esti, Ukrajna elleni meccs volt a 132. mérkőzése a nemzeti csapattal, ezzel már csak hét meccsre van Schöntől – ezen a tornán még nem érheti utol, akkor sem, ha döntőbe jut a csapattal, de ha marad utána is, ő lesz a rekorder. És ahogy a két nagy mesterhez, most már hozzá is fényes sikereket hozó, emblematikus korszakot köthetünk.
Lőw győzelmi mutatója a legjobb a német válogatott történetében. A tegnap esti győzelemmel együtt 66.67%-os a mérlege, a 132 meccsből 88-at megnyert vele a csapat, igaz, pont az elmúlt két évben becsúszott néhány nem várt vereség is, de többnyire a kevésbé fontos találkozókon. Egyébként a német válogatott második legjobb mutatóival rendelkező kapitánya nem a legendák közül kerül ki: Berti Vogts 1990-1998 között produkált 64.71%-os eredményességet, viszont a 96-os Eb-győzelmen kívül nagy tornán nem alkotott maradandót.
Lőw ellenben kinevezése óta minden világversenyen legalább az elődöntőig elvezette a válogatottat, Brazíliában két éve felért velük a csúcsra, most pedig az a kérdés, meg tudja-e ismételni azt, ami elődei közül csak Helmut Schönnek, a többi nemzet történetében pedig még senkinek nem sikerült: hogy egyszerre legyen a világbajnoki és az Eb-trófea címvédője. (A franciák és a spanyolok már elérték ezt a bravúrt, de ott mindkét esetben más volt a kapitány a két győzelemnél, ugyanannak az edzőnek még nem jött össze ilyen duplázás.)
Stílust teremtett
És akkor arról, ami a statisztikán túl van, még nem beszéltünk: Lőw alatt alakult át a német válogatott játéka, ahogy persze a német topcsapatoké is, az elmúlt évtizedben. A „Guardiola-epigonnak” is becézett (gúnyolt?) szakember úgy játszatja csapatát, ahogyan ahhoz kellett, hogy a tikitakával világuralomra jutott spanyolokat le tudják taszítani a trónról. Ez sokaknak nem tetszik, hiszen az úgynevezett „klasszikus” német erények kevésbé jellemzőek a csapatra, mint a latinos stílusjegyek, ám a világbajnoki cím, és elsősorban a brazilok elképesztő megsemmisítése az elődöntőben, a német válogatott történetének alighanem legjobb játékával, minden elképzelést hitelesített, és legalábbis kérdéses, a Lőw-korszak után vissza lehet-e egyáltalán térni majd a régi módihoz. Az ukránok ellen a német válogatott az utolsó 15-20 percben úgy járatta, dugdosta a labdát, hogy az spanyolosabb volt a legspanyolabb csapatnál is – de ez nem „utánzás”, egyszerűen a legújabb kori modern futball tökéletes integrálásának újabb jele.
Márpedig a futball történetében szinte mindig az új iskolák létrejötte és módszereik elsajátítása eredményezte a nagy sikerkorszakokat. Joachim Lőw eddigi tíz éve erről is szólt a német válogatottnál, a kérdés tehát az, a következő két hétben ismét csúcsra ér-e a szezon közben rendesen kizsigerelt játékosokkal, sérült és/vagy hiányzó kulcsemberekkel együtt is az új korszak német válogatottja. Ha igen, Lőw helye alighanem nagyon sokáig megkérdőjelezhetetlen lesz a német Pantheon legdíszesebb talapzatán.
