EB 2016

Büntetnek a franciák: kitiltanák az alkoholt az Eb-ről

Az első három napon több balhé is volt, erre szigorral válaszolna a kormány.

Egybehangzó angliai lapértesülések szerint a francia kormány drasztikus lépésre szánta el magát az Európa-bajnokság első napjain tapasztalt szurkolói rendbontások miatt. Mint ismert, az angol és az orosz huligánok egymást ütötték Marseille utcáin, majd a stadionban is folytatódott az egymás elleni „meccs”, míg az északír szurkolók a lengyelekkel és a helyi erőkkel kerültek összetűzésbe Nizzában.

A BBC azt írja, nem múlnak el következmények nélkül a szurkolói túlkapások: az UEFA vizsgálódása mellett a francia kormány annak lehetőségét vetette fel, hogy ki kellene tiltani az alkoholt a meccsek helyszínéről, illetve a szurkolói zónákból is.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a meccseket megelőző, illetve a mérkőzés napján legyen tilos az alkohol árusítása a „kényes” helyeken, így a stadionok környékén, illetve a szurkolói zónákban. Utóbbiból végérvényesen kitiltanák a szeszesitalokat. Azt is megjegyezte, a kukákat, kisebb konténereket is begyűjtetné, ugyanis azokat fegyverként használhatják a magukról megfeledkező rendbontók.

A témában erőteljesen érintett orosz válogatott szerdán Lille-ben lép pályára Szlovákia ellen, míg az angolok csütörtökön Wales ellen játszanak az alig fél óra utazásra lévő Lens-ban. Lille már intézkedett a torna előtt: a szurkolói zónában tilos az alkohol árusítása, sőt a szurkolókat be sem engedik oda érvényes jegy nélkül.

Olvasói sztorik