EB 2016

Kiakadt a futballistafeleség: „bezárták a szurkolókat, majd kaptuk a könnygázt”

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 12. 08:25

Mint arról már többször is szó esett, szurkolói összecsapások előzték meg az angol–orosz Európa-bajnoki csoportmeccset, majd a találkozó végén ismét egymásnak mentek a fanatikusok a stadionon belül. A Marseille-i arénába több futballistafeleség is elkísérte párját, köztük az angol válogatott Jamie Vardy párja, a szurkolókkal tartó Rebekah is.

Az asszony nem rejtette véka alá undorát az események láttán, és Twitteren le is írta véleményét.

– A saját szememmel láttam, mi történik. Olyan eseményeket nem kommentálok, amit nem látok, de ennek tanúja voltam, rettenetes volt, megengedhetetlen, hogy ilyen történjen. Ez az eddigi legrosszabb tapasztalatom idegenbeli meccsen. Ok nélkül vetettek be könnygázt, bezárták, úgy kezelték az embereket, mint az állatokat. Sokkoló volt! Bezárták a kapukat, így a szurkolók nem jutottak át rajta, majd kaptuk a könnygázt! És mindez történt a meccs előtt!

A hírek szerint a francia rendezők a balhé miatt lezárták a kapukat, majd a rendőrök könnygázt vetettek be a szurkolók ellen. Erre utalnak a hölgy bejegyzései is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Valencia's Argentinian defender Ezequiel Garay (R) challenges Atletico Madrid's Spanish forward Diego Costa during the Spanish League football match between Valencia and Atletico Madrid at the Mestalla Stadium in Valencia on August 20, 2018. / AFP PHOTO / JOSE JORDAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.