EB 2016

Ezt csúnyán elbénázták az angolok

Nagy nehezen betaláltak, de az oroszok a 92. percben egyenlítettek.
Európa-bajnokság, B-csoport, 1. forduló
Anglia–Oroszország 1-1 (0-0)
Marseille, 62 343 néző. Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)
Anglia: Hart – Walker, Smalling, Cahill, Rose – Dier, Alli, Rooney (Wilshere, 77.) – Sterling (Milner, 87.), Lallana, Kane. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
Oroszország: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, Berezuckij, Scsennyikov – Golovin (Sirokov, 77.), Neustädter (Glusakov, 80.) – Szmolov (Mamajev, 85.), Satov, Kokorin – Dzjuba. Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij
Gólszerző: Dier (73.), illetve Berezuckij (92.)

Az angol válogatott 1-1-et játszott Oroszországgal a franciaországi Európa-bajnokság B-csoportjának első fordulójában, szombat este, Marseille-ben.

A Rangadó.hu állandó szakértője, Herédi Attila, az Újpest egykori válogatott játékosa, majd edzője először azt emelte ki, hogy minden statisztikai mutató az angolok mellett szólt.

„Akik ilyen fölényben játszanak, azoknak csak idő kérdése, mikor törik fel ellenfelük védelmét, a 92. percben viszont csak amatőr brigádok buknak el két pontot, ami már a zsebükben volt. Amióta világ a világ, az angolok arról híresek, hogy fejjel nem verik meg őket, most pedig az oroszok egy kósza beívelést befejeltek. Valószínűleg maguk az angolok sem értik, mi történt, de ilyen a futball, elég egy figyelmetlenség…

Nagyon nehéz volt megtalálniuk az angoloknak a helyes arányt, hogy megfelelő nyomást helyezzenek az oroszokra, de nem nyíljanak ki hátul túlságosan. A másik oldalon egy statikus center játszott, de az angolokat nem lehet így megverni, mert közöttük képtelenség megtartani a labdát. Mozgékonyabb embereket kellett volna bevetni, akik esetleg futásban meg tudják verni az ellenfelet.

Élvezhető, nézhető mérkőzés volt, annak ellenére, hogy két különböző csapat játszott. Az egyik nagyon sokat dolgozott, hogy feltörje ellenfelét, a másik pedig azon igyekezett, hogy ezt kivédekezze. Az oroszok elsősorban nem akartak kikapni, a kapusuk extrát nyújtott, de majd meglátjuk, hogy amikor kimondottan kell nekik a három pont, változtatnak-e a taktikájukon.”

Az UEFA helyesbített: a végleges verzió szerint Vaszilij Berezuckij, a CSZKA Moszkva védője szerezte az oroszok gólját.

Vége a mérkőzésnek, 1-1.

92. perc: most már örömükben petárdázhatnak az orosz drukkerek, mert a Szpartak Moszkva középpályása, Gyenyisz Glusakov egyenlített (1-1).

Petárdák robbannak a lelátókon, az orosz szurkolók nehezen viselik a vereséget.

Eric Dier a nyolcadik Tottenham-játékos, aki betalált az angol válogatottban a nagyobb tornákon. Ezzel a Hotspur adja a legtöbb gólszerző játékost a „háromoroszlánosoknak”.

Igyekeznek helyzetbe kerülni az oroszok, hogy egyenlíthessenek, de kevés sikerrel járnak, viszont hátul kinyíltak. Az angolok nem tudnak élni a lehetőséggel, mert sokszor lesre futnak.

Eric Dier az első angol játékos, aki gólt szerzett közvetlen szabadrúgásból az Európa-bajnokság történetében.

73. perc: Eric Dier csodálatos szabadrúgásával vezet Anglia! Akinfejev eddig mindent védett, szerencséje is volt, de ezt már ő sem foghatta.

71. perc: Rooney lövését Akinfejev a keresztlécre mentette, a kipattanót Lallana a kapufára lőtte, de lesről…

Vajon mikor áll be Jamie Vardy, aki az elmúlt szezonban a legtöbb (7) gólt lőtte a Premier League-ben a 70. perc után?!

Az internetes közösségi oldalak egyik legfőbb vitatémája ezekben a percekben, hogy vajon miért a két méter magas Harry Kane végzi el az angol szögleteket?

https://www.youtube.com/watch?v=dJ3lHtaBizc

63. perc: Szmolov centikkel lőtt a kapufa mellé. Ebben az időszakban az oroszok dominálnak.

58. perc: Dier öngólveszélyes fejesét védte Joe Hart egy orosz szöglet után.

55. perc: Rooney szabadrúgása a kapu tetejét súrolva ment ki.

Rooney eddig pazarul játszik a középpályán: az első félidőben 89 százalékos pontossággal passzolt (39 átadásából 35 jó helyre ment), két gólhelyzetet készített elő, és egy veszélyes lövése is volt.

49. perc: meglepetésre az orosz válogatotté volt a második felvonás első helyzete, de Rooney tisztázott saját kapuja előtt.

Indul a második félidő.

Szünet, 0-0.

Az angolok 10, az oroszok viszont csak 1 alkalommal lőttek kapura, a szögletarány 6-0.

Záporoznak a lövések az oroszok kapujára, de eddig állják a sarat.

A ma pályára lépő angol kezdőcsapat átlagéletkora 25 év és 293 nap, ez minden idők második legfiatalabb brit kezdő-tizenegye nemzetközi tornán.

34. perc: Rooney lövését védte az orosz kapus, majd két perccel később Kane kísérletét is fogta.

Az első 25 perc után egyértelmű volt az angolok fölénye: a labdabirtoklási arány 68-32, a kapura lövések száma 7-1 Sterlingék javára.

28. perc: Harry Kane a hálóba lőtt, de mivel lesen volt, a gól érvénytelen.

22. perc: Lallana lövése suhant el a kapu mellett, majd két perccel később Sterling elől mentett nagyon Szmolnyikov.

Ha nem számoljuk a tizenegyes-rúgásokat, Anglia legutóbbi 22 Európa-bajnoki mérkőzésén veretlen maradt – a selejtezőket is beleértve természetesen. Legutóbb 2007 novemberében kaptak ki, akkor Horvátország 3-2-re múlta felül őket.

Wayne Rooney egymaga több gólt (52) szerzett nemzetközi mérkőzéseken, mint az orosz csapat kezdő-tizenegye (42).

Anglia legutóbbi hat góljából négy pontrúgás után született a kontinensviadalon: hármat szögletből, egyet pedig szabadrúgásból szereztek.

Rooney a selejtezők során szerzett hét góljából öt szintén pontrúgásból született: négyszer tizenegyesből, egyszer pedig szabadrúgásból talált be a Manchester United sztárja.

Egyelőre egyértelmű fölényben futballoznak az angolok.

A 68 éves Roy Hodgson a legidősebb szövetségi kapitány a franciaországi mezőnyben.

7. perc: Lallana veszélyesnek tűnő lövését Akinfejev a keresztlécre ütötte.

Elkezdődött a meccs!

A Zenit támadója, Artyom Dzjuba az oroszok legveszélyesebb embere, ugyanis nyolc selejtezőn nyolc gólt lőtt. Amikor betalált, az oroszok sosem kaptak ki.

Anglia és Oroszország két alkalommal csapott össze a Szovjetunió felbomlása óta: a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőjében hazai pályán az angolok nyertek 3-0-ra, míg Moszkvában 2-1-es orosz siker született. Az angolok a vereség miatt nem jutottak ki a kontinenstornára.

Oroszország mindössze kétszer úszta meg kapott gól nélkül az előző 15 Európa-bajnoki mérkőzésén.

Anglia válogatottja volt az egyetlen, amely százszázalékos teljesítménnyel abszolválta a selejtezősorozatot.

Az angol drukkerek kíméletlenül kifütyülték az orosz himnuszt a kezdés előtt.

Az angoloknak ez a kilencedik Európa-bajnok részvételük, de még egyszer sem tudták megnyerni a nyitómeccsüket: négyszer döntetlent játszottak, négyszer pedig kikaptak.

A torna legfiatalabb játékosa, a tavasz felfedezettje, Marcus Rashford a kispadon kapott helyet.

Az angolok kezdőcsapatába bekerült Wayne Rooney, aki tavasszal sokáig sérült volt, viszont kimaradt a bajnok Leicester City remek formában lévő támadója, Jamie Vardy.

A két csapat szurkolói csoportjai brutálisan összeverekedtek egymással Marseille-ben egy nappal ezelőtt, és az ostromállapot már több mint egy napja tart. A konfliktusnak részese a helyi rendőrség és a marseille-i ultracsoport is. Az összecsapásokról ide kattintva és ide kattintvaolvashatnak, illetve képeket és videókat is láthatnak!

Olvasói sztorik