EB 2016

A magyar-finn bírója fújja a magyar-osztrákot

A francia Clément Turpin lesz a játékvezető kedden.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjára szombaton felkerültek a franciaországi Európa-bajnokság keddi mérkőzéseinek játékvezetői.

Az F-csoportban 18 órakor kezdődő Magyarország–Ausztria meccset a 34 éves francia Clément Turpin fújja majd. Hazája élvonalában 2008-ban, a nemzetközi porondon pedig 2010 márciusában mutatkozott be az olasz-magyar U21-es Európa-bajnoki selejtezőn, amit a házigazda itáliaiak 2-0-ra megnyertek. Mindkét együttesből kiállított egy-egy embert, a mieinktől Kádár Tamást, aki most is ott lesz a pályán.

Felnőtt válogatottunk egyszer, a Gera Zoltán fejesével 1-0-ra megnyert, Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőn találkozott vele, 2014 novemberében.

Az osztrákoknak még nem fújt, idén tavasszal viszont ő vezette a Fenerbahce–Braga és a Liverpool–Augsburg meccseket is az Európa Ligában.

Olvasói sztorik