EB 2016

Francia-román: „csak ne az történjen, mint nyolc éve”

Ezt várja a francia és a román sajtó a ma esti nyitómeccstől.

Már csak pár óra van hátra, és este 21 órakor a Franciaország-Románia mérkőzéssel kezdetét veszi minden idők legnagyobb, 51 mérkőzéses Európa-bajnoksága. Mindkét ország sportlapjai kiemelten foglalkoznak a találkozóval.

A házigazdák oldaláról szinte minden, a meccsel foglalkozó oldal kiemeli, hogy Franciaország az elmúlt hat Eb-jén immár harmadszor kezd a román válogatott ellen, és hogy mind az 1996-os 1-0, mind a 2008-as 0-0 nehéz, izzadságszagú találkozó volt. Külön kiemelik a nyolc évvel ezelőtti gólnélküli döntetlent, ami megadta az alaphangot Franciaország egyik legszégyenteljesebb Európa-bajnoki szerepléséhez: a gallok ezzel az egy árva ponttal, csoportutolsóként távoztak a kontinensviadalról.

A L’Express kifejti azt is, hogy Romániát semmiképpen sem lehet lebecsülni, hiszen a csapat elmúlt tíz mérkőzésén veretlen maradt, és betonbiztos védelemmel rendelkezik, amit remekül alátámaszt, hogy a teljes selejtezősorozatban mindössze két gólt kaptak, ami a legkevesebb volt a kontinens csapatai között. A lap ennek ellenére kiemeli, hogy a házigazdák kerete 14-szer értékesebb a románénál, és hogy a keleti gárda több mint 44 éve nem nyert hazájuk ellen, ezért kötelezőnek tartják a három pont begyűjtését.

A La Figaro éppen erre az áttörhetetlen védelemre hivatkozva állítja, hogy Martial helyett a zseniális pontrúgásairól ismert Dimitri Payet kezdhet a támadósor bal oldalán. Az oldal azt is megemlíti, hogy Kassai Viktor személye nem jó ómen a csapat egyik legnagyobb sztárja, Paul Pogba számára, hiszen a magyar bíró 2013-ban, egy Franciaország-Spanyolország találkozón két perc alatt, a 77. és a 78. percben adott két sárga lappal állította ki a Juventus klasszisát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Romániában sem örülnek annak, hogy Kassai fújja a nyitómeccset, igaz, keleti szomszádainknak nem a játékvezető ténykedésével, sokkal inkább a nemzetiségével van gondja.

A román sportlapok az ország közelmúltbeli labdarúgásának legfontosabb eseményeként jellemzik a ma esti találkozót, hiszen ahogy a prosport.ro írja, a válogatott nyolc éve először lehet ott nemzetközi tornán, és meg kell ragadniuk ezt a lehetőséget arra, hogy maradandót alkossanak. A lap továbbá azt is fejtegeti, hogy érdemes-e védekezésre berendezkedni a favorit Franciaország ellen: ahogy írják, egy erős védekezésből indított kontrajátékkal jó esélyük van rá, hogy gólhelyzeteket alakítsanak ki a házigazdák ellen, ugyanakkor egy váratlan, nyíltabb játékkal is meglephetik a franciákat. A lap szerint a Steua Bucharest szélsőjének, Adrian Popának mindkét esetben kulcsfontosságú szerep juthat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik