EB 2016

De Gea: be akarják sározni a nevem

A spanyol válogatott kapusa reagált a szexbotrányra.

Ahogyan arról néhány órával ezelőtt beszámoltunk, a spanyol válogatott kapusát, David De Geát szóba hozták egy szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyben, és már arról is cikkeztek a külföldi lapok, hogy hazaküldik őt Franciaországból. A hálóőr azonban az este folyamán sajtótájékoztatót tartott, ahol cáfolta a vele kapcsolatban megjelent állításokat.

– Meglepődtem ezen a híren, minden hazugság, ami megjelent velem kapcsolatban. Éppen a szobámban voltam, és a Play Stationnel játszottam, amikor szóltak, hogy milyen információk láttak napvilágot. Az első dolgom az volt, hogy beszéljek a családommal, és megnyugtassam őket. Ismernek, tudják, hogy soha nem csinálnék ilyet. Erős vagyok, és csak is a tornára koncentrálok – idézi a Marca a Manchester United játékosát.

– Tudom, hogy mit tettem eddig az életemben, nyugodt vagyok. Az összes játékostársam támogat, innentől kezdve már az ügyvédem kezében van a dolog. Fogalmam sincs, hogy honnan jött ez az egész, csak annyit, hogy be akarják sározni a rólam kialakult képet – zárta a mondandóját a spanyol kapus.

Az El Diario című spanyol lap pénteken rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az áprilisban különböző szexuális bűncselekmények és pénzmosás miatt letartóztatott Ignacio Fernandez Allende pornófilm-producer ügyében a Manchester United kapusa, David de Gea, valamint az Athletic Bilbao balszélsője, Iker Muniain is érintett.

A rendőrség információi az ügy egyik sértettjétől származnak, ő beépített ember volt, jelenleg pedig védett tanú. A nőnek kellett tartania a kapcsolatot a szexuális szolgáltatásokat igénybevevő labdarúgókkal. Beszámolója szerint 2012-ben egy másik nővel együtt – akaratuk ellenére – futballistákkal kellett szexuális kapcsolatot létesíteniük egy olyan estén, amelyet De Gea szervezett és finanszírozott egy madridi szállodában. Az este során a labdarúgók többször is erőszakoskodtak a nőkkel.

De Gea további négy Manchester United-játékost is be akart szervezni, de arra nincs bizonyíték, hogy ez a csoportos találkozó valóban lezajlott-e. Muniain és de Gea a whatsapp nevű kommunikációs csatornán tartotta a kapcsolatot egymással és a nővel, ezeket a beszélgetéseket a rendőrség megszerezte, és bizonyítékként használja az eljárásban. Kettőjük bűnösségét egy másik áldozat vallomása is alátámasztja, aki az eset idején még fiatalkorú volt. Egy másik spanyol lap, az El Confidencial cikke szerint az ügynek részese volt a Real Madrid támadó középpályása, Isco is.

A legutóbbi két kontinenstornán győztes spanyolok hétfőn Csehország legjobbjai ellen kezdik meg szereplésüket az Eb-n, azt követően pedig Törökország és Horvátország együtteseivel találkoznak a csoportkörben.

Olvasói sztorik