EB 2016

Eb: a magyar csapat igazi sötét ló

Az ESPNFC szedte össze azokat az Európa-bajnoki szereplő válogatottakat, akik akár meglepetést is okozhatnak a tornán.

„Bale, Ibrahimovic, Nagy és Rosicky húzhatják az Euro 2016 sötét lovait” – vezeti be cikkét az ESPNFC az Európa-bajnokság potenciális meglepetéscsapatairól. Nagy Ádám, a magyar válogatott tehetsége igencsak illusztris nevek között szerepel, de tény: a mieink akár meg is lephetik az Eb mezőnyét.

Az F-csoportban két „sötét ló” is helyet kapott: a mieink mellett Izlandot is potenciális veszélyforrásként emlegetik, s megjegyzik, ha a csapat a selejtezők során hat közepesen nehéz meccséből négyet meg tudott nyerni, akkor a mostani, nem túl nehéz csoportjában is képes lehet megszerezni azt az egy győzelmet, ami akár továbbjutást is érhet.

A magyar válogatott esélyeit Tomasz Mortimer elemezte (ő az az újságíró, aki szerdán rábukkant a Dzsudzsák Balázs átigazolásáról szóló első bejegyzésre), s megjegyzi: bár a csapatról a legtöbben úgy vélekednek, hogy búcsúzik a csoportkört követően, sok indok szól amellett, hogy ez ne legyen így.

Bernd Storck szövetségi kapitányról megemlíti, tavaly az U20-világbajnokságon már szerzett tapasztalatot, nagy tornán vezette együttesét, és csak másodperceken múlt, hogy a végső győztes szerbeken nem tudott túllépni az együttese – az itt szerzett tapasztalatokat a felnőtt Eb-n is kamatoztathatja. A csapatban nincsenek sztárok, de az egység erős, ráadásul taktikailag nagyon intelligens a keret, melyet olyan játékosok vezethetnek sikerre, mint Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Kleinheisler László, akik még az illusztris ellenfeleknek is okozhatnak kellemetlen perceket.

A cikk a fenti két válogatott mellett több együttest is sorba vett: Albánia, Wales, Szlovákia, Észak-Írország, Csehország, Törökország és Svédország is ott van a sötét lovak között.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik