EB 2016

Eb: jelenleg is tárgyal az MTVA a vendéglátósokkal

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korrekt kereskedelmi megállapodásokat köt a vendéglátósokkal. Az MTVA ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy az Index hírportál kifogásolta az Európa-bajnokság (Eb) közvetítési jogaival kapcsolatos szerződéseket.

Az Index azt írta, az MTVA alkudozik az Eb közvetítési jogaival.

– Egyrészt ez a piac természete – jegyezte meg közleményében az MTVA, hozzátéve, hogy korrekt és tisztességes ártárgyalásokat folytatnak minden partnerrel, de bizonyos feltételekre minden esetben figyelemmel kell lenni.

Az MTVA-nak kizárólagos szerződése van az UEFA-val a sugárzási jogokról. E szerződés részletesen szabályozza azt is, hogy a kereskedelmi jogokat Magyarországon az MTVA értékesíti tovább, természetesen figyelembe véve az UEFA ajánlásait – emelték ki.

Hozzátették: az MTVA napi egyeztetésben áll az UEFA kijelölt ügynökségével, amely rendszeresen nem engedélyez bizonyos megjelenéseket; az UEFA szigorú szabályokhoz köti a nyilvános vetítéseket, az azok körüli kereskedelmi tevékenységet és a rendezvények reklámozását is.

– A cikk állításával szemben 300 fő fölötti nyilvános vetítések esetében létezik sávos ártáblázata az MTVA-nak a nyilvános vetítésekre. Ha egy adott vendéglátóhely 28 ezer fős nézőseregre kér árajánlatot, akkor első körben hárommillió forint plusz áfa árajánlatot ad neki az MTVA, ahogyan az index.hu cikkében is olvasható – áll a közleményben.

Az MTVA a díjakat a teljes Eb idejére határozta meg, ezért is képezi külön kereskedelmi alku tárgyát, amennyiben speciális nyilvános vetítésről van szó – jelezték.

Olvasói sztorik