EB 2016

Csalódott lennék, ha Dzsudzsák-gól nélkül jönnénk haza

Sallói Istvánnal végigvettük a magyar keret névsorát, egy héttel az első Eb-meccsünk előtt. Kitől vár sokat, mit gondol a Szalai-kérdésről: prognózis.

Egy hét múlva az egész ország a tévé előtt ül vagy a helyszínen szurkol a magyar válogatottnak, amely harminc év után először lép pályára tétmeccsen világversenyen. A franciaországi Európa-bajnokság számunkra első találkozóján, Ausztria ellen még nem tudjuk, legfeljebb sejtjük, hogyan áll fel Bernd Storck csapata. A német szövetségi kapitány által nevezett 23 játékos majd’ mindegyike reménykedhet, hogy a legkevesebb három meccset tartogató kontinenstornán megkapja a lehetőséget.

Sallói István, korábbi válogatott játékos, a Digisport szakértője a Rangadó kérdésére mindegyik kerettagról mondott néhány gondolatot, azzal indítva: szerinte azért arra nem kerül sor, hogy az összes mezőnyjátékosunk pályára lépjen a csoportmérkőzéseken.

– Nehezen tudom elképzelni, és nem is örülnék neki. Azt jelentené, hogy vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz lenne a helyzet, mert az utolsó találkozónak, a portugálok ellen már nincs jelentősége. Összeszokott csapat a válogatott, a gerince kilencven százalékban megvan, a kapitány is egy alapcsapatban gondolkodik, ezért nem hiszem, hogy akkor is variálni fog, ha még fontos lesz számunkra a harmadik meccs – mondta Sallói, ezek után pedig posztonként haladva vettük sorra a magyar válogatott tagjait.

Kapusok

Király Gábor – A németek elleni meccsen is lehetett látni, mi az, amiben szenzációs: lábbal nagyon jó. Strocknál fontos, hogy merjen hátulról építkezni a csapat, ebben egyik kapus sem közelíti meg Királyt. Magabiztosságot is sugároz a többiek felé, megkérdőjelezhetetlen a kezdőben a helye.

Dibusz Dénes – Tehetséges kapus, de neki még a világversenybe bele kell erősödnie, a lábbal való játékban fejlődnie kell.
Gulácsi Péter – Kevesebbet láttam az elmúlt időszakban, neki alighanem „ismerkedési fázis” a mostani, hosszú távon ő lesz a vetélytársa Dibusznak.

Hátvédek

Bese Barnabás – A modern kor jobbhátvéd jelöltje, aki csatárnak indult. Szenzációs támadó bekk lehet belőle, fizikumra, sebességre nemzetközi szint. A kérdés, hogy a védőmunkájában tud-e annyit fejlődni, mert ez kimaradt a képzéséből, márpedig itt elsősorban erre lehet szüksége. El tudom képzelni, hogy ha nekünk kell nyomni egy meccsen, beküldi őt a kapitány.
Fiola Attila – A szemünk láttára erősödött bele a nemzetközi szintbe. Univerzális, több poszton bevethető, védekező középpályást is tud játszani. Hozhat neki akár egy nagy ugrást is az Eb, készen áll a nemzetközi szintre.

Guzmics Richárd – A fejjátéka top-kategória, labdakihozatalban kell stabilabbá válnia, akkor még hosszú távon megoldhatja ezt a posztot. A kommunikációját is erősítenie kell, hogy irányítani tudja a védelmet.
Juhász Roland – Ő viszont ebben a legjobb. És a mentális ereje is fontos, hiszen már sok nagy csatát megjárt. Tudja, mikor kell gyorsítani vagy lassítani a játékot, emellett igazi vezér. Én ezen az Eb-n még mindenképpen számítanék rá, a kezdőben is.
Kádár Tamás – Belső védőként és balhátvédként is nagyon jó teljesítményre képes, utóbbi a nehezebb feladat. De ebben Magyarországon ő a legjobb. Hihetetlen nyugalom árad belőle, nem tudják kizökkenteni, ez aranyat érhet. Már ő is a rutinosok közé tartozik, komoly meccsekkel a háta mögött.

Korhut Mihály – Kiegészítő embernek számít, keveset volt együtt a csapattal a selejtezők során, még nem tudom, hogy tud beilleszkedni. A támadóharmadban való játék neki sem az igazi erőssége, ahogy a többi védőnknek sem.
Lang Ádám – Még mindig rutintalannak érzem kicsit nemzetközi szinten, az ő teljesítményét a mellette játszóké is meghatározza. Nagy potenciál van benne, komoly karriert is befuthat. A kor mellette szól.

Középpályások

Elek Ákos – Éles a kontraszt közte és Nagy Ádám között, Ákos a „klasszikus” 6-os, magas, erős, jól lép be a támadásokba, a pontrúgásoknál is veszélyes lehet. Gyengéje a labdakihozatalban való részvétel, a támadásépítés nyomás alatt.
Gera Zoltán – Ő a csapat agya. Elképesztő még mindig látni a taktikai és technikai szintjét, és fizikálisan is képes magas szinten teljesíteni, csak okosan kell őt használni. Nem hiszem, hogy végig kell játszania a meccseket. Képes kulcspasszokat adni, a fejjátéka is jó. Biztos vagyok benne, hogy fontos feladata lesz a csapatban.

Kleinheisler László – A nagy felfedezett, legalábbis a közvélemény számára. A karrierje azon múlik, taktikailag mennyire fejlődőképes, mert fizikálisan és technikailag megüti a szintet. A támadóharmadban erős, az utolsó passzok, kapura lövések tekintetében. De ha ezek a dolgok nem jönnek, a többieknek észnél kell lenniük, mert például a visszarendeződésben és a védekezésben még van hova fejlődnie.
Lovrencsics Gergő – Már ő is a rutinosak közé tartozik, aki több feladatot megoldhat. Taktikailag nagyon értékes ember, a támadózónában is használható, mindkét oldalon, fontos láncszeme lehet ennek a csapatnak.
Nagy Ádám – Ő az új típusú 6-os: nem a fizikai mutatók dominálnak nála, hanem a labdakihozatalban a technikája, amiben már most nemzetközi szinten teljesít. Hiányossága a fejjáték, ami Izland ellen például nem előny. Lábon nagyon jól védekezik, de előre kell lépnie a fizikai kontaktusban. Ha az előrejátékben fejlődik, ő lehet az Eb legnagyobb nyertese a magyar csapatból. Még szokni kell ezt a típust Magyarországon, de a nemzetközi foci már az ő irányába ment el: a hatosnak szervezőnek is kell lennie.

Pintér Ádám – Neki is a nagy előnye, hogy több poszton bevethető, a kérdőjel nála a terhelhetőség és a sérülékenység. Ha jó fizikai állapotban képes végig tolni az Eb-t, lehet, hogy már nem Magyarországra tér vissza utána. Tőle nagyon sokat várok.
Stieber Zoltán – Sajnos kevesebbet játszott a klubjában, mint a tudása alapján kellett volna, ez a válogatottra is rányomta a bélyegét. Viszont ő mindig képes pluszt hozni, szenzációs bal lába van. Csereként számíthat rá a kapitány, mert képes megváltoztatni egy meccs menetét, ha jól használják.

Csatárok

Böde Dániel – Az ő játékát a legnehezebb megítélni… Magyarországon elsöprő a lendülete, ereje, nemzetközi szinten viszont nem tudja mindig érvényesíteni. Kevésbé mozgékony, mint a többiek, nagy kérdés, mennyire leszünk közel az ellenfél kapujához. A 16-oson belül veszélyes, gólerős. Amikor kell valaki, aki határozott és erős a kapu előtt, remekül használható. De ha kontrára játszunk, nem őt kell szerepeltetni.
Dzsudzsák Balázs – Kinőtte magát: igazi vezér volt a selejtezők során, láttam az edzőtáborokban is, mi mindent megtett a csapatért. Beleerősödött a vezér szerepbe, és ez a pályán mutatott játékára is jó hatással van. Felvállalja, hogy neki kell döntenie, átlövésekkel, gólpasszokkal. Remélem, átmenti ezt a formáját az Eb-re is, az biztos, hogy rá fognak a legjobban odafigyelni az ellenfelek. Mindkét szélről indulva képes nemzetközi szintű teljesítményre. Csalódott lennék, ha Dzsudzsák-gól nélkül jönnénk haza.

Németh Krisztián – Sajnálom, hogy a sérülése megtörte a lendületét. Szenzációs éve volt Amerikában, a legkreatívabb játékosunk, de a válogatottban keveset mutatott ebből. Nem ideális a szélen játszatni, mert szerintem neki középen a helye, de Kansansban ebben a pozícióban is fejlődött és a védekezéshez is megvan benne az alázat. Nagyon nagy szükségünk lenne rá, mert a felkészülési meccseken látszott, hogy a kreativitást illetően vannak problémáink. A kezdőbe várom.
Nikolics Nemanja – Nála is hasonló a helyzet: középen kellene játszania, a szélen nem tud. Viszont a kontrákban használható lehet, hiszen remekül indul be üres területre. Persze ő is akkor érezné jól magát, ha közelebb lennénk a kapuhoz.
Priskin Tamás – Mozgékonyabb, mint Szalai Ádám. Szerencsére felépült, jól játszott a szlovák bajnokságban. Ő az egyik legmotiváltabb emberünk. Sokat érhet a szerepeltetése.
Szalai Ádám – Azért vagyok vele bajban, mert egy csatárnak úgymond kell, hogy legyen statisztikája. Sajnos ez tény. Elfogadom a kapitány véleményét, hogy Szalai hatalmas munkát végez a mezőnyben, de gól, gólpassz nélkül nem lehet jónak mondani egy csatár játékát. És úgy gondolom, nem szabad levenni róla ezt a terhet, nem elég, hogy ő is elhiszi, neki a küzdés és az ütközés csak a feladata. Edzéseken, egymás közötti játékban rengeteg gólt szerez Ádám – de ez nem köszön vissza a meccseken. Nagyon fontos, hogy olyan ember legyen elöl, akiben benne van a gól, hiszen nem lesz sok helyzetünk. A párharcaiból képes profitálni a csapat, de egyelőre nem érzem indokoltnak a kezdetését. Ám ha ő játszik, nagyon kívánom, hogy rám cáfoljon és legyen a házi gólkirályunk az Eb-n.

Olvasói sztorik