EB 2016

A huligánokat a franciák is kiszűrik

Mindeközben kiderült, hogy a svédek lehetnek jelen legnagyobb létszámban a külföldi országok szurkolói közül.

Száznyolcvan külföldi rendőr segíti a francia hatóságokat a futballhuligánok kiszűrésére a három nap múlva kezdődő Európa-bajnokságon – jelentette be kedden Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

A tárcavezető a Párizs közeli Lognes-ban felavatta a nemzetközi rendőri együttműködési központot (CCPI), amely az operációs irányításért és az információátadásért lesz felelős a június 10. és július 10. között megrendezésre kerülő sportrendezvényen.

A Franciaországon kívül résztvevő 23 nemzet 180 rendőre hétfőn megérkezett, hogy segítse francia kollegáik munkáját – mondta a miniszter. Közülük mintegy ötvenen a központban fognak dolgozni, „pontos ismeretük van a szurkolókhoz köthető erőszakos cselekményekről”. Segíteni tudnak az esetleges rendbontások megelőzésében – hangsúlyozta Bernard Cazeneuve.

A többi 130 külföldi rendőr abban a tíz városban erősíti a francia rendőrök munkáját, ahol a mérkőzéseket rendezik. Egyenruhában, felfegyverezve mobilalakulatokban azonosítják és szűrik ki az esetleges rendbontókat.

A miniszter elmondta, hogy a kormány több olyan adminisztratív intézkedést is hozott, amellyel megakadályozta, hogy a hazájukban a stadionokból kitiltott erőszakos szurkolók ne léphessenek be Franciaországba.

– Eddig nem kevesebb mint 2355 kitiltási határozat került fel a keresett személyek listájára, és 24 adminisztratív kitiltást már továbbítottunk is a feltételezett huligánoknak, akiket különösen veszélyesnek tartunk – hangsúlyozta a belügyminiszter.

Rendőrségi források szerint az EB első öt fordulójából öt mérkőzésen lesz megerősített rendőri védelem a huligánok veszélye miatt: a június 11-i Anglia-Oroszország találkozón Marseille-ben, a június 12-i párizsi Törökország-Horvátország mérkőzésen, a június 16-án szintén Párizsban megrendezésre kerülő Németország–Lengyelország meccsen, az ugyanezen a napon Lensben játszandó Anglia-Wales mérkőzésen és június 21-én Marseille-ben az Ukrajna–Lengyelország összecsapáson.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az EB-t rendkívüli körülmények között rendezi meg Franciaország, miután a terrorfenyegetettség „továbbra is a legmagasabb”.

Az Európa-bajnokság közbiztonsági szempontból a legjelentősebb esemény, amelyet valaha szerveztek Franciaországban. A terrorveszély miatt több mint 90 ezer embert: 42 ezer rendőrt, 30 ezer csendőrt, valamint 10 ezer katonát és 13 ezer biztonsági őrt mozgósítanak a hatóságok, ami „példátlan erőfeszítést” jelent az országnak a miniszter szavai szerint.

A francia hatóságok az elmúlt hónapokban mintegy harminc terrorgyakorlatot tartottak. A legutóbbit Lyonban május 30-án, ahol a forgatókönyv szerint egy öngyilkos merénylő a tömegben felrobbantotta magát a stadion egyik kijáratánál. A gyakorlatban kétszáz tűzoltó és nyolcvan rendőr vett részt.

Franciaországban a legmagasabb szintű a terrorkészültség, amióta tavaly 150-en vesztették életüket több iszlamista merényletben. Az Egyesült Államok múlt héten figyelmeztette állampolgárait további terrortámadások lehetőségére Európában, amelyek a Franciaországban tartandó 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság helyszíneit is célba vehetik.

Franciaországban konszenzus van arról, hogy az ország továbbra is a terroristák egyik legfőbb célpontja, jóllehet a labdarúgó Európa-bajnokság egyetlen helyszíne ellen sem érkezett konkrét terrorfenyegetés.

– Tudjuk, hogy az Iszlám Állam újabb merényleteket tervez, és Franciaország egyértelműen célkeresztben van – mondta Patrick Calvar, a belső elhárítás vezérigazgatója múlt héten egy parlamenti meghallgatáson. Francois Hollande államfő pedig egy vasárnapi interjúban úgy fogalmazott, hogy fennáll a veszély, hogy terrortámadást hajtanak végre a labdarúgó Európa-bajnokság idején, de sosem szabad engedni a megfélemlítésnek.

Közben az opodo.de utazási portál a repülőjegy-foglalási adatok vizsgálata során arra jutott, hogy Svédországból 11-szer többen utaznak Franciaországba, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

A tízes lista második helyén álló Ausztriában megnégyszereződött, a harmadik helyezett Németországban pedig megduplázódott a francia városokba utazók száma.

Magyarország nem szerepel a tízes listán, amelynek sorrendje így fest: 1. Svédország, 2. Ausztria, 3. Németország, 4. Portugália, 5. Nagy-Britannia, 6. Írország, 7. Spanyolország, 8. Belgium, 9. Franciaország, 10. Olaszország

Olvasói sztorik