Blogger Tipp

A Recreation Field közönsége győzelmet akar

Hazai sikerrel számolunk a The New Saints - Neath Athletic meccsen

TNS – Neath, 1 @ 1.75

Labdarúgás: Walesi 1. osztály 2011/2012

Dátum: 2011-09-07 20:45 CET

Ritkán teszünk látogatást a walesi élvonalba, pedig a szorzók miatt igazán megéri. A mai nap is találtam egy csábító meccset, melyen a TNS csapata fogadja a Neath együttesét. A tavalyi szezonban a két csapat egymás mögött, hiszen a TNS a 2. helyen zárt, míg a Neath a dobogó alján végzett.
Idént eddig négy fordulót zártak le a csapatok. Ez alapján a TNS 2 győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a 6. helyen tanyázik. A nyitó fordulóban 1:1-et értek el a Bala Town ellen, mely kissé visszafogott kezdésnek mondható. Majd a Port Talbot csapatához látogattak, ahol 1:2-es vereséget szenvedtek. Majd az elmúlt két forduló meghozta a várt javulást, hiszen 2:1-re verték a Prestatyn csapatát, valamint idegenben nyertek a Llanelli otthonában 1:0 arányban, mely már nagyobb fegyvertény. Az Európa Ligában is érdekelt volt a csapat, ahol a Cliftonville csapatát kissé nehézkesen, de legyűrték (1:1 1:0). Aztán a dán Midtjylland csapata parancsolt “megállj”-t a gárdának, hiszen a TNS kettős vereséggel búcsúzott az EL-ből (1:3 2:5). Idén a csapat célja ismét a dobogó elérése, amely szokás szerint nem ígérkezik könnyűnek.
A Neath ugyebár a tavalyi szezonban a 3. helyen zárt, és idén sem szeretne lemaradni a dobogóról. Ennek megfelelően stabilan is teljesít a gárda, hiszen 3 siker (Aberystwyth 4:2, Bangor 2:0, Airbus 3:00) mellett csupán egyetlen baki (Afan Lido 0:1) csúszott be. Az EL-ből hamar kipottyant a gárda az Aalesund ellenében (1:4, 0:2), barátságos meccsen pedig megverték a Swansea csapatát (1:0), majd szépen kiütötte őket a Betis (0:8). A bajnokságban tehát egyelőre megy a csapatnak, csak az újonc ellen elszenvedett vereség lehet kissé fájó.
És akkor lássuk a két csapat közös múltját! A tavalyi bajnokságban az alapszakaszban ebben a felállásban 3:1-re nyert a TNS. Fordított felállásban 1:1 lett az eredmény. Aztán a rájátszásban meglepte a Neath a TNS-t, s ebben a felállásban 3:2-re nyertek a vendégek, míg fordított pályaválasztási feltételek mellett 2:2 lett az eredmény.
Nos, az biztos hogy a mai meccsen kemény küzdelem várható.
Szoros meccsen tehát 1 gólos hazai sikert várok!

Olvasói sztorik