Blogger Tipp

Óvatos első félidő Udine-ben

Az Arsenal 1:0-s előnnyel várhatja a ma esti találkozót

Udinese – Arsenal, Első félidő eredménye: X @ 2.10

Labdarúgás: Bajnokok Ligája selejtezők 2011/2012

Dátum: 2011-08-24 20:45 CET

Hatalmas izgalmakra van kilátás a Bajnokok Ligája selejtezőinek utolsó napján ma este. A csoportkörbe kerülés a tét, minden résztvevő csapat karnyújtásnyira a főtáblától, van miért küzdeni. Tegnap pár csapat már sikeresen bejutott a csoportkörbe (APOEL, Genk, Dinamo Zagreb, Villarreal, Bayern München), a mai este folyamán pedig teljes lesz a mezőny!
Az egyik legizgalmasabb párharcot ma este 20:45 kezdéssel az Udinese és az Arsenal vívja. Az olaszoknak minden esélyük megvan a hátrányuk lefaragására, hiszen mindössze 1:0-ra kaptak ki Londonban, mely után Arsene Wenger mester (Arsenal) nem volt túlzottan boldog, de kiemelte: sikerült előnyt szerezni, mely sokat jelent. Az Udine sem lehet elégedetlen, hiszen 1:0-ra kikapni Londonban egyáltalán nem szégyen. És akkor lássuk kicsit a részleteket. Az előző meccsen kissé meglepő módon hamar vezetéshez jutott az Arsenal, melyet sikerült megőrizni a meccs végéig annak ellenére, hogy az olasz gárda nem egyszer hozta a frászt az angol drukkerekre. Di Natale remekül játszott, a középpálya is szépen osztogatta a labdákat, s annak ellenére, hogy pár meghatározó játékos (Sánchez, Zapata, Inler) elhagyta a nyáron az olasz gárdát meglehetősen egységes és jó futballt játszottak a srácok. Gólt viszont sajnos nem eredményezett a szimpatikus hozzáállás, így 0:1-el vághatnak neki a csapatok a mai találkozónak.
https://www.youtube.com/watch?v=fAGDlWnmvwA&feature=related
Az Arsenal sem ülhet a babérjain a mai meccsen, hiszen Olaszországban, az Udinese otthonában nem életbiztosítás az egygólos előny. Minden esetre a angolok örülhetnek, hogy megúszták kapott gól nélkül az előző meccset, különben ma nagy bajban lehetnének. A csapatot a nyáron elhagyta a spanyol Fabregas, a francia Clichy és Eboué is, azonban Oxlade-Chamberlain igazolása nagy húzás lehet még a csapat számára. A gárda már megkezdte az angol Premier League idei küzdelmeit, ahol a Newcastle ellen mindössze egy 0:0-ra voltak képesek, valamint odahaza kikaptak a Liverpool csapatától 0:2-re, ez utóbbit persze lehet arra fogni, hogy a csapat az olasz visszavágóra koncentrált inkább…
És végül, hogy miért várok a félidőben döntetlent… Nem számítók rohanós kezdésre, mivel az Arsenal elégedett lehet az előnyével, míg az Udinese sem fog kinyílni, amíg nem muszáj. Márpedig nem kötelező a félidő vége előtt bevenni az Ágyúsok kapuját. Laza, tapogatózó első félidőre számítok pár helyzettel. Meg merném kockáztatni a 0:0-s félidei eredményt is, de el tudnék képzelni 1:1-es félidőt is, amennyiben valamelyik csapat talál egy gólt viszonylag korán. Lényeg a lényeg: egyik csapatnak sem kell rohannia, hiszen további 90 (esetleg 120) perc dönt majd a továbbjutásról, lesz idő a gólszerzésre.
Tippem: félidő X

Olvasói sztorik