Blogger Tipp

Gumisokkal védekezni? Ugyan már!

A jobb forma dönthet vasárnap délben.

A Japán bajnokság a 17. fordulóba kanyarodik szombaton. A fenti mérkőzés viszont vasárnap 12 órakor kezdődik. Van még addig emészteni a leírtakat.
Nézzük a részleteket.
A hazai Omilya (mókusok) csapata gyenge középcsapatnak számít a bajnokságban. 2005 óta vannak jelen az első osztályban, ahol 18 csapat van versenyben, de 12. helyezésnél jobbat még nem sikerült elérniük.A most zajló bajnokságban jelenleg (ismét csak) a 12 helyen tanyáznak. Összesített mutatójuk 4-6-6. Meccsenként kb. egy gólt rúgnak csak (17), viszont már 25-szor nem zárták rendesen az „odut”. :-)Ōmiya Park Soccer Stadiumban (otthon, édes otthon) nem is olyan édes az életük. Hazai pályán gyatra teljesítménnyel rukkolnak ki a fiuk. 0-3-6 a vonatkozó mérleg. Gólarányuk 6-17. Négy nyeretlen meccs után fogadják a „gumisokat”, ezek közül az utolsó három meccset verséggel zárták. Elmondhatjuk tehát, hogy nincsenek formában.A vendég Yokohama jelenleg a második helyen áll a tabellán és az utolsó fordulók alapján az egyik legjobb formában lévő csapatról van szó. Idén eddig 10-3-3-as sort hoztak össze 16 meccs alatt, ami szerintem nem rossz sor. Nem spórolnak ha gólokról van szó, eddig 28-szor vették be az ellenfelek kapuját.Idegenben a legjobbak a mezőnyben, köszönhetően az 5-2-2-es mérlegnek. 16-8 a házon kívüli gólarányuk. Az utolsó hét meccsük közül ötöt megnyertek és két vereségük van. Sorozatban 5 meccset megnyertek. Tehát ők kiváló formában várják az összecsapást.
Egymás elleni eredményeik kis Omiya fölényt mutatnak, 7 győzelmet számlálnak 5 Yokohamai mellett és 7 meccs döntetlenre végződött.Most úgy gondolom, hogy vendég siker fog születni a jobb forma miatt.
Omiya – Yokohama FM 2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.