Blogger Tipp

45 percnyi játék után X a MyPA otthoában?

A MyPA és a JJK is összecsap ma a finn élvonalban

MyPa – JJK, Első félidő eredménye: X @ 2.20

Labdarúgás: Finn 1. osztály – Veikkausliiga 2011

A mai nap másik nagy tutija kiváló szorzóért ez a meccs! Pontosabban az, hogy az első félidőig egyik csapat sem fog a másik torkának esnie, lássuk is miért!
A MyPA nem igazán szárnyal idén. 13 meccs után a 10. hellyel szerénykedik a gárda, melyet 3-2-8 12:18 mérlegének köszönhet. Odahaza botrányosak eddig: 2-0-5 mérleg, mindössze 4 rúgott és már 10 kapott gól. A Haka (3:0) és a Vaasa (1:0) csapatát tudták eddig legyűrni.
A JJK az idény meglepetés csapata. Tavaly a szezon végén senki sem gondolta volna, hogy a dobogóért küzd majd a gárda, hiszen akkor az utolsó szalmaszálba kapaszkodva az osztályozón harcolták ki a bennmaradást… Most 7-3-2 21:17 mérlegükkel a 3. helyen állnak a tabellán, ebből idegenben 2-2-2 8:12 sor jött össze, tehát otthon erősebb inkább a gárda.
És akkor nézzük, miért voksolok arra, hogy a félidő döntetlennel zárul! A JJK eddig a 12 meccse alatt ötször döntetlennel zárta a félidőt. Idegenben a 6 meccs során csak egyszer ikszeltek félidőben, öt alkalommal hátrányba kezdhették meg a második 45 percet. A MyPA 6 meccsen zárt döntetlennel félidőben, ebből odahaza 2 alkalommal.
Ez nem túl meggyőző, ami viszont az egymás elleni mérleget illeti, na az már annál inkább! Legutóbb odahaza 1:0-ra nyert a JJK, akkor az első félidő 0:0-al zárult. Előtte 1:1 lett a végeredmény, akkor pedig 1:1 volt már a félidőben is. 2010. májusában 4:2-re nyert idegenben a JJK, a félidő akkor is X lett (1:1). Legutóbbi 6 közös meccsükön 5 alkalommal iksz lett a félidő eredménye.
Nos, ez engem maximálisan meggyőzött arról, hogy ma sem lesz ez másképp. Nem kell, hogy egymásnak essen a két csapat, s véleményem szerint nem is fog. Döntetlen lesz az eredmény 45 percnyi játék után!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.