Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Bejelentkezett a BL-győzelemre a Manchester City csillaga

Rijad Mahrez szerint ha nem jön össze idén, akkor majd jövőre. Kedden kezdődnek a negyeddöntők.

A Manchester City bombaformában látogat a Tottenham új stadionjába a Bajnokok Ligája-negyeddöntő nagy érdeklődéssel várt angol párharcának első felvonásán, kedden. A City január 29. óta nem szenvedett vereséget, azóta 13 győzelme mellett a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt is megnyerte, utóbbiban büntetőpárbajt követően bizonyult jobbnak.

Josep Guardiola együttese ráadásul a legutóbbi három bajnoki összecsapásán a Tottenham fölé kerekedett, kétszer vendégként. Igaz, a Hotspur mindkétszer albérletben volt házigazda, ezúttal viszont a múlt szerdán hazai győzelemmel felavatott új stadionjában fogadja riválisát.

A londoniak formája kevésbé meggyőző, mint a manchesterieké. A BL-negyeddöntőben ugyan kettős győzelemmel ejtették ki a Borussia Dortmundot, viszont a Premier League legutóbbi hat fordulójában csak egyszer nyertek – a stadionavatón a Crystal Palace ellen. Ebben a periódusban négy idegenbeli összecsapásán maradt alul a Spurs – ellenfelei között volt a Liverpool és a Chelsea –, míg házigazdaként nem bírt az Arsenallal.

A Manchester City támadója, Rijad Mahrez az európai szövetség (UEFA) honlapjának a negyeddöntővel kapcsolatban elmondta: nagyon nehéz csatára számít, de úgy érzi, készen állnak a feladatra.

Ismerjük őket, mint ahogyan ők is minket. Sokszor találkozhattunk velük, és a közelmúltban sikerült győznünk

– mondta az algériai játékos a londoni ellenfélről. Hozzátette: az, hogy a két csapat ennyire ismeri egymást, akár hátrányt is jelenthet. Mahrez kiemelte: erős együttesük van, amit egy kiváló edző irányít, így a végső győzelem is a céljaik között szerepel, de előbb a Tottenhammel szemben kell továbbjutniuk.

– Hihetetlen lenne számomra, ha BL-t nyernék. Mindig ez a trófea volt az álmom. Amennyiben idén ez mégsem sikerül, akkor majd jövőre összejön – fogalmazott Mahrez.

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Premier League listavezetője, a Liverpool a portugál bajnokságban második Portót fogadja. Utóbbi pontszáma megegyezik az éllovas Benficával, csak rosszabb egymás elleni mérlege miatt szorul hazai riválisa mögé a tabellán.

A Liverpool és a Porto is megnyerte legutóbbi négy bajnoki összecsapását, az egymás elleni mérleget tekintve viszont az angolok vannak fölényben. A hat találkozón a Liverpool még nem kapott ki, három győzelem mellett háromszor döntetlennel zárt, gólkülönbsége 12-2.

Az előző BL-kiírásban a nyolcaddöntőben mérkőzött meg egymással a két együttes, akkor a későbbi döntős Liverpool 5-0-s idegenbeli sikere rögtön el is döntötte a továbbjutást, a visszavágón belefért az angoloknak a hazai 0-0 is. Sadio Mané három gólt szerzett a portói találkozón, amit pályafutása egyik legjobb mérkőzésének tart.

– Csapatként játszottunk nagyon jól, támadásban és védekezésben is erősek voltunk – idézte fel a tavalyi párharc első felvonását a liverpooli futballista. A szenegáli játékos hozzátette: bár jó emlékeik lehetnek a Portóról, ellenfelüknek biztos plusz motivációt ad a visszavágás lehetősége.

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy elbízzuk magunkat. Ami tavaly történt, az már történelem, el kell felejtenünk.

Kedden mindkét találkozó 21 órakor kezdődik, a londoni mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz, a liverpooli találkozón a spanyol Antonio Mateu Lahoz dirigál.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések a mai program:

21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Manchester City (angol)
21.00: FC Liverpool (angol)–FC Porto (portugál)

Címlapkép: ADRIAN DENNIS / AFP

Olvasói sztorik