Bajnokok Ligája

Úgy üti a Barca a Real Madridot, ahogy csak tudja

Frenkie de Jong, az Ajax Amsterdam középpályása azt mondta, következő klubja, az FC Barcelona a képviselői azt kérték tőle, hogy igyekezzenek kiejteni az ősi rivális, a címvédő és sorozatban háromszoros győztes Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, írja az MTI. A 21 éves holland válogatott futballista januárban egyezett meg a Barcelonával, amely 75 millió eurót (23,9 milliárd forintot) fizet érte az Ajaxnak, és amelyhez nyártól öt évre, 2024-ig csatlakozik.

Beszéltem velük a BL-párharcról, amikor aláírtam a szerződésemet, és azt mondták, próbáljuk meg kiütni a Realt, mert az számukra is nagyon jó lenne

– nyilatkozta De Jong a De Telegraaf című holland napilapban, és még azt is mondta, bátran kell futballozniuk kedd este a Santiago Bérnabeu Stadionban, hogy meglepetést okozzanak, ugyanis az első meccsen saját közönségük előtt 2-1-re kikaptak.

A Realban nem léphet pályára a sárga lapjai miatt eltiltott csapatkapitány, Sergio Ramos. A Madrid most eléggé padlón van: a BL-címvédő a múlt héten a spanyol Király Kupa elődöntőjének visszavágóján 3-0-ra, a bajnokságban pedig 1-0-ra kapott ki a Barcelonától otthon.

Nyitókép: VI Images via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.