Bajnokok Ligája

Kapott két gólt, mégis 2-1-re nyert a Real Madrid a BL-ben

Az Ajax kellemetlen ellenfélnek bizonyult. A Tottenham lehet, máris döntött a Dortmund ellen.

Szerda este újabb két párharccal folytatódott a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első köre. A holland Ajax a Real Madridot látta vendégül, míg a Tottenham a Borussia Dortmundot fogadta.

Előbbi találkozón Vinícius Júnioré volt az első nagyobb helyzet, de az Ajax kapusa nagyot védve mentett. Dusan Tadics lövésénél Thibaut Courtois már verve volt, de a Real Madridot kisegítette a kapufa. Egészen a 37. percig bírta a Real az Ajax-rohamokat: Nicolás Tagliafico csapott le egy Courtois-kézből kicsúszott labdára, és közelről a hálóba fejelt – a VAR azonban szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot, így maradt a 0-0 az első félidőben.

Egy óra játékot követően aztán teljes fordulat: Vinícius cselezte be magát a tizenhatoson belülre, és amikor már a nehezén túl volt, Karim Benzema elé tálalt, aki kilőtte a hosszút (0-1). Az Ajax azonban nem adta fel: másodszor is bevette a madridi kaput Hakim Zijes révén (1-1). A döntetlen sokáig kitartott, de nem a lefújásig: a 87. percben Marco Asensio hajrágóllal nyerte meg a meccset a vendégeknek.

A másik pályán sem bírtak egymással a felek az első félidőben, de Szon Heung-Min rögtön a szünet után tett róla, hogy ne maradjanak gól nélkül a szurkolók: letámadott a Tottenham, labdát szerzett a bal szélen, majd Jan Verthongen beadását Szon váltotta gólra (1-0). Az iménti gól előkészítője lehet, a párharcot is eldöntötte: Verthongen a 83. percben 2-0-ra módosította az állást, majd Fernando Llorente góljával alakult ki a 3-0-s végeredmény.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Ajax – Real Madrid 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Zijes (75.), illetve Benzema (60.), Asensio (87.)

Tottenham – Borussia Dortmund 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Szon (47.), Verthongen (83.), Llorente (86.)

Benzema (0-1)

Ziyech (1-1)

Asensio (1-2)

Szon (1-0)

Verthongen (2-0)

Llorente (3-0)

Kiemelt kép: John Thys/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.