Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Szavaztak a szurkolók, kit szeretnének a három spanyolnak a BL-ben

Érdekes párosítások születtek a Marca szavazásán.

Hétfőn délben sorsolják a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosításait, a Marca pedig arra kérte a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid drukkereit, szavazzanak arra a klubra, akit szívesen látnának ellenfélként.

Váratlan fordulat! Visszatér a Real Madridba Cristiano Ronaldo?

Érdekes módon a spanyol szurkolók több mint harmada a Liverpoolt választaná a Barcelonának. Elképzelhető, hogy a pikáns párosítás miatt, de az sem kizárt, hogy azért, hogy már most kiüssenek egy erősnek mondható gárdát. A legkevesebb szavazatot, alig 6 százalékot a Lyon kapta.

Forrás: marca.com

Talán nem meglepő, hogy madridisták ismét szeretnének átlépni a Liverpoolon, ugyanis ebben az esetben is a Mersey-parti csapat kapta a legtöbb voksot. Nem tudni, hogy félnek-e tőlük, de a legkevésbé a Tottenhamet szeretnék, még az Ajax, vagy a Manchester United is előbb jöhetne, mint a londoni klub.

Forrás: marca.com

Végül, de nem utolsó sorban a „matracosok” fanatikusai inkább a „biztonságra” játszanak, és a Portót tartják ideális ellenfélnek. Holtversenyben a PSG és a Juventus van a második helyen, de azért az nagyjából elmondható, hogy a két klub még ennek az Atlétinek is nagy falat lenne. De persze ki tudja, a torinóiak a Young Boys ellen is bukdácsoltak.

Forrás: marca.com

Címlapkép: Power Sport Images/Getty Images

Olvasói sztorik