Bajnokok Ligája

A Barca csodacseréje majdnem hős lett az Inter ellen, aztán jött Icardi

A Dortmund először botlott a BL-ben. A Dinamo Moszkva és az AS Monaco már nem álmodozhat a legjobb tizenhatról. A katalánok biztosan ott lesznek az egyenes kieséses szakaszban.

A Bajnokok Ligája negyedik fordulójában kedd este 21 órától több pikáns összecsapásra is sor került. Milánóban rangadót rendeztek, hiszen az Interhez az FC Barcelona látogatott. Az esős első félidő gólt nem hozott, majd fordulás után Suárez hiába reklamált a tizenhatoson belül büntetőért, be kellett érnie egy szöglettel. A katalánok hiába dolgoztak ki számtalan lehetőséget, a gólcsend a csereként beállt Malcom révén tört csak meg a 83. percben. A brazil első találatát szerezte a katalán csapat színeiben. Az Inter válasza azonban nem maradt el, hiszen Icardi a 87. percben egalizált, így alakult ki az 1-1-es végeredmény. A csoport másik mérkőzésén a PSV vezetett ugyan, végül azonban pont nélkül maradt a Tottenham (2-1) otthonában. A londoniak Harry Kane duplájával fordítottak a hajrában.

Matematikailag még semmi nem dőlt el a csoportban, az biztos, hogy az FC Barcelona továbbjutott a BL legjobb tizenhat csapaté közé, kérdés, hogy az első vagy a második helyen…

Az A-kvartettben a játéknap előtt még hibátlan Dortmund hamar hátrányba került Madridban, Saul góljával vezetett is az Atlético a szünetben. Griezmann a 80. percben aztán biztossá tette a hazaik győzelmét.

A C-csoportban is rendeztek egy rangadót, hiszen a bukdácsoló PSG-nek a Napoli otthonában volt jelenése. Mbappé a szünet előtt remek helyzetbe hozta Bernatot, így a párizsiaknál volt az előny. A hazaiak Insigne révén a 63. percben büntetőből tudtak válaszolni a bekapott találatra, így alakult ki az 1-1-es végeredmény. Két fordulóval a vége előtt a csoportban minden nyílt még.

A Porto 4-1-re verte a Lokomotiv Moszkvát, ezzel eldőlt, hogy az orosz csapat biztosan nem juthat a legjobb tizenhat közé. A Schalke nem hibázott a Galatasaray ellen (2-0), a német csapat fontos lépést tett a továbbjutás felé.

Két csapat biztosan búcsút int a BL-nek

  • Ami eldőlt a mai mérkőzésekkel: az A-csoportban az AS Monaco már biztosan nem juthat a BL legjobb tizenhat csapata közé; ugyanez igaz a D-kvartettben vitézkedő Lokomotiv Moszkvára. Az FC Barcelona biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

A-csoport
Atlético Madrid – Borussia Dortmund 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Saul (33.), Griezmann (80.)
Korábban játszották:
AS Monaco – FC Bruges 0-4 (0-3)
Gólszerzők: Vanaken (12., 15.), Wesley (24.), Vormer (85.)
B-csoport
Tottenham Hotspur – PSV Eindhoven 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Kane (78., 89.), illetve de Jong (2.)
Internazionale – FC Barcelona 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Icardi (87.) Malcom (83.)
C-csoport
Napoli – Paris Saint-Germain 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Insigne (63.), illetve Bernat (45.)
Korábban játszották:
Crvena zvezda – Liverpool 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Pavkov (22., 29.)
D-csoport
FC Porto – Lokomotiv Moszkva 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Herrera (2.), Marega (42.), Corona (67.), Otavio (93.), illetve Farfan (59.)
Schalke 04 – Galatasaray 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Burgstaller (4.), Uth (57.)

címlapkép: Lukasz Laskowski/PressFocus/MB Media/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.