Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Páros lábbal szálltak bele a Juventusba a Manchester United honlapján – FOTÓ

A torinóiak bundázásairól írnak.

Az esti BL-rangadó előtt elemzést írtak a Manchester United honlapján a Juventusról, mint aktuális ellenfélről. Nincs ebben semmi különös, megszokott eset, ám a bejegyzés egy időre elérhetetlenné vált, majd megváltoztatott formában lett újra elérhető. A meccsről minden fontos infót megírtunk itt!

Csak hát ugye az internet korában nem lehet semmit ilyen könnyen eltüntetni… Az alábbi, angol nyelvű szöveget – állítólag – az eredeti cikkből mentették le, majd tették közzé a Redditen.

Ebben a United hivatalos honlapján olyanokat írnak a Juventusról, minthogy a Napoli, a Fiorentina és az Inter ultrái „Rubentusnak” becézik a gárdát, a név pedig a lopás szó olasz megfelelőjéből ered, utalva a csapat sötét múltjára, a Calciopoli néven elhíresült 2006-os olasz labdarúgóbotrányra, illetve az akkor elvett bajnoki címekre és kizárásukra. 

A cikk szerint az angol szurkolók gyanakvó szemekkel néznek az olasz csapatokra.

Azt írják, hogy a képességeiket soha nem kérdőjelezték meg, néhány másfajta „taktikájukat” viszont igen.

Ezt törölték, de hiába…

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik