Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Csökkentették a Roma-elnök eltiltását a BL-ben

A szerb Crvena zvezda fellebbezését viszont elutasították.

Háromról egy hónapra csökkentette James Pallotta, az AS Roma elnökének Bajnokok Ligája-mérkőzésekre szóló eltiltását csütörtökön az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Hogy a gárda játékosa, Javier Pastore milyen csodagólt lőtt, azt itt mutattuk meg. 

A július 20-án meghozott határozat szerint az amerikai üzletember nem kommunikálhat a játékosokkal és az edzőkkel, valamint nem mehet az öltözőbe és a játékoskijáróba a BL-mérkőzéseken, mert az előző idényben csapata Liverpool elleni elődöntője után nyilvánosan kritizálta a játékvezető döntéseit.

A római klub fellebbezésének az európai szövetség részben helyt adott.

Beadványt nyújtott be a Crvena zvezda is, mivel első és második idegenbeli Bajnokok Ligája-csoportmeccsét – Liverpoolban és Párizsban – vendégszurkolók nélkül rendezik meg az UEFA korábbi döntése értelmében, de a szerbek fellebbezését elutasították.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik