Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Társai szerint pikkel Ronaldóra az UEFA, ezért állították ki a BL-ben

Újabb elképzelés a kissé érthetetlen piros lap kapcsán.

Továbbra is kiemelt téma Cristiano Ronaldo meglepő kiállítása a Bajnokok Ligájában. A Juventus klasszisa a 29. percben, könnybe lábadt szemekkel mehetett zuhanyozni a Valencia elleni találkozón, valószínűleg azért, mert megfogta Jeison Murillo fejét…

Egyelőre mindenki találgat, miért járt ezért a jelenetért piros lap – a Juve korábbi edzője is kiakadt a szigorú ítéleten –, a sajtó pedig már azt is tudni véli, hatással lesz-e az esetleges eltiltás a Manchester United elleni BL-rangadóra.

Közben a Marca is érdekes cikket közölt, melyben CR néhány társára hivatkozva azt írja: az UEFA bosszúja a piros lap…

A portál szerint az európai szövetség azért orrolt meg a játékosra, mert az az utolsó pillanatban úgy döntött, nem vesz részt az augusztus végi, monacói díjátadó gálán – a hírek szerint azért döntött így, mert néhány órával az esemény előtt megtudta, nem ő kapja a BL legjobb játékosának járó díjat. A cikk szerint sértődésre sértődés lehetett a válasz, bár a szándékos kiállítás gondolatát már a szerző is igencsak merésznek gondolja.

A történet végére az UEFA tehet pontot: szeptember 27-én döntenek CR eltiltásáról.

Kiemelt kép: Manuel Blondeau/AOP Press/DPPI/AFP

Olvasói sztorik