Bajnokok Ligája
Workers carry a giant Champions League logo prior to the start of the UEFA Champions League round of sixteen first leg football match Bayern Munich vs Besiktas Istanbul on February 20, 2018 in Munich, southern Germany. / AFP PHOTO / John MACDOUGALL

Irgalmatlan pénzért száll harcba a Videoton a BL-ben

RGy

2018. 06. 09. 08:20

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2018–2019-es szezonjának díjazását.

Ahogy az elmúlt években, úgy most is óriási pénzt oszt szét az európai szövetség (UEFA) a kontinens két nemzetközi klubsorozatában, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában induló együttesek között.

Rögtön óriási igazolást bízott a Barca Abidalra
Ha „behúzza”, az eddigieknél is jobban fogják imádni a szurkolók.

Mint ismert, a BL első selejtezőkörében kezd a magyar bajnok Videoton, míg az EL-ben a Ferencváros, az Újpest és a Honvéd állhat rajthoz – szintén az első selejtezőkörben. Az már ismert, milyen mértékben díjazza az UEFA a BL-indulókat:

A BL-ben már a főtáblát megelőző utolsó körben, a rájátszásban is komoly pénzek találnak gazdára: amelyik klub itt pályára lép (a Videotonnak ehhez három párharcot kell megnyernie), az már biztosan gazdagabb lesz ötmillió euróval (több mint 1.5 milliárd forint) – ezt csak a kiesők kapják meg, aki megnyeri a rájátszásbeli párharcát is, és bejut a 32 csapatos csoportkörbe, az az ottani szerepléséért részesül díjakban.

A csoportkör már brutálisan fizet

Ami igen jól fizet: a 32 csapat egyenként 15.25 millió eurót (4.8 milliárd forint) kap a főtáblán való indulásért; további 2.7 millió (862 millió forint) jár minden egyes győzelemért, és 900 ezer euró (287 millió forint) jár a döntetlenekért.

A legjobb 16 közé jutás 9.5 millió eurót ér, a negyeddöntőért már 10.5, az elődöntőért 12 milliót fizet az UEFA. A két döntősnek további 15-15 millió euró jár, a győztes pedig még kap 4 milliót, sőt mivel kvalifikálja magát az UEFA Szuperkupa-meccsre, azért is fizetnek 3.5 milliót – az ottani győztes pedig további 1 millióval lehet gazdagabb.

Igen jól kereshet a Videoton, ha sokáig jut. Fotó: vidi.hu

Ráadásul a tv-s díjak mellett még az UEFA-koefficiensek alapján is díjazzák a 32 főtáblást: a legalacsonyabban rangsorolt csapat 1.108 millió euróval lesz gazdagabb, majd minden egyes következő együttes plusz ennyivel gazdagodik, így a legmagasabban jegyzett klub – amely jelenleg a Real Madrid – 35.46 milliót kap még pluszban.

A Videoton számára hosszú út vezet a csoportkörig, azonban az UEFA már a selejtezőkben is szétoszt 107.5 millió eurót (34.3 milliárd forint) az indulók között.

A selejtezőkért is jár pénz

Azok a bajnoki ágon szereplő együttesek, melyek a selejtezőkből nem jutnak tovább a BL- vagy az EL-csoportkörbe, függetlenül a lejátszott selejtezők számától, kapnak 260 ezer eurót (83 millió forint). Ezen felül azon csapatok között, akiknek nem sikerül eljutni a BL-rájátszásig, a következő pénzdíjak lesznek kifizetve: az első selejtezőkörért – itt kezd a Vidi – 280 ezer euró (89.4 millió forint), a másodikért 380 ezer (121.4 millió), a harmadikért 480 ezer (153.3 millió) jár.

Címlapkép: AFP/John Macdougall

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

DORTMUND, GERMANY - NOVEMBER 01: Roland Sallai of Apoel FC and Omer Toprak of Borussia Dortmund battle for possession during the UEFA Champions League group H match between Borussia Dortmund and APOEL Nikosia at Signal Iduna Park on November 1, 2017 in Dortmund, Germany.  (Photo by Alex Grimm/Bongarts/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.