Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Kiderült, ki közvetíti a Bajnokok Ligája döntőjét

A teljes felvezető program is élőben látható lesz.

Az M4 Sport minden eddiginél nagyobb terjedelemben számol be a Bajnokok Ligája szombati döntőjéről, aminek kommentátora Hajdú B. István lesz.

Az idei párosítás is szenzációs, hiszen a sorozat legeredményesebb csapata, a Real Madrid sorozatban harmadik évben nyerhetne, ezúttal a Liverpool ellen, amely – ha a selejtezőket is beleszámoljuk – a BL történetének legeredményesebb idényét produkálta: 14 mérkőzésen 46 gólt szerzett (3,29-os meccsenkénti átlag).

A sportcsatorna már csütörtökön megkezdi a felvezetést. Két nappal a férfidöntő előtt megmutatja a női BL-döntőt, ami több szempontból is fontos a hazai szurkolók számára. Egyrészt a magyar válogatott csapatkapitánya, Jakabfi Zsanett a Wolfsburgot, míg a német válogatottal olimpiai bajnok Marozsán Dzsenifer az Olympique Lyont erősíti, másrészt ezt a finálét már abból a szemszögből is figyelhetjük, hogy jövőre Budapesten zárul a sorozat.

Pénteken a hazai sport-televíziózás történetében először a teljes felvezető programot is élőben sugározza a csatorna, vagyis mindkét sajtótájékoztatót és az edzéseket is láthatják majd a szurkolók, a szünetekben pedig bejátszásokkal, stúdióbeszélgetéssel és helyszíni kapcsolásokkal hangolhatnak a másnapi döntőre. Kijevből Berkesi Judit és Hajdú B. István jelentkezik majd. A műsor vendége lesz Bogdán Ádám, a Liverpool kapusa is.

Szombaton napközben is többször lesz tudósítás a helyszínről az M4 Sporton, a döntő felvezetője pedig 19 óra 30 perckor kezdődik. A stúdióban ott lesz Bódog Tamás, aki további háttér-információkkal szolgál majd korábbi edzőjéről, a Liverpoolt irányító Jürgen Kloppról.

A találkozó tétje a sorozat megnyerése mellett az, hogy melyik csapat játszik majd az Atlético Madriddal a Szuperkupáért. Az augusztus 15-i mérkőzést is élőben közvetíti majd az M4 Sport.

Bajnokok Ligája-műsorok az M4 Sporton:

csütörtök
18.00: VfL Wolfsburg–Olympique Lyon női Bajnokok Ligája-döntő
péntek
16.15: Liverpool sajtótájékoztató, majd edzés, utána Real Madrid sajtótájékoztató, majd edzés
szombat
16.30: helyzetjelentés Kijevből
19.30: Bajnokok Ligája, a döntő
vasárnap
13.30: a döntő után

nyitókép: AFP/ADRIAN DENNIS

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.