Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Orosz-ukrán konfliktus okozta a BL-döntő eddigi legnagyobb botrányát

A szombati döntőben a Real Madrid ellenfele a Liverpool lesz.

Az oroszellenes tiltakozás jegyében a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjének helyszínén, Kijevben eltávolították az európai szövetség (UEFA)  egyik főtámogatója, a Gazprom emblémáit.

Az akcióról a finálé előkészületeiért felelős városi képviselő, Andrej Mirosnyicsenko kedden számolt be közösségi oldalán. Elmondása szerint az ukránok körében felháborodást váltott ki, hogy fővárosukat ellepték az orosz állami gázipari vállalat hirdetései.  

A képviselő hozzátette, az UEFA jóváhagyta az emblémák  eltávolítását, sőt máris új plakátokat nyomtatnak, amelyek nem  tartalmazzák a Gazprom nevét. Az orosz-ukrán viszony 2014 márciusa óta válságos, amikor a  Krím-félszigetet egy helyi népszavazás eredményére hivatkozva  Oroszországhoz csatolták.

A szombati BL-döntőben a címvédő Real Madrid ellenfele az FC  Liverpool lesz.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik