Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A BL-menetelés után hatalmas tervet jelentett be az AS Roma

Részletek.

Az FC Liverpool a hazai 5-2-es sikerét követően szerdán idegenben 4-2-re kikapott az AS Romától a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 7-6-os összesítéssel jutott a fináléba.

A rómaiak argentin középhátvédje, Federico Fazio úgy fogalmazott a lefújás után, a négy közé jutásuk a következetes fejlődés jele, ezért a következő szezonban is mindenképpen el kellene jutniuk az elődöntőig, és meg kell próbálniuk építeni arra, amit eddig elértek.

Ezzel folytatnánk, amit eddig tettünk, és ahogyan tettük, jó focival. Nagyon sajnálatos a mai nap, különösen, hogy két büntetőt sem kaptunk meg, ez hihetetlen ‒ magyarázta a védő.

Fazio azt is kifogásolta, hogy a játékvezető a végén csak három percet hosszabbított, de hozzátette, mindezt félre kell tenniük, és pozitívan gondolkodással, felemelt fejjel kell folytatniuk.

nyitókép: FILIPPO MONTEFORTE / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.