Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Hibázott a spori a Real-meccsen? Reagált a korábbi FIFA-bíró

Bede Ferenc elmagyarázta, mi lett volna a helyes döntés a BL-elődöntőben a vitatott tizenegyes-szituációknál.

Akárcsak tavaly, úgy a kedd esti Real Madrid – Bayern München Bajnokok Ligája-találkozó után is a játékvezetői ítéletektől hangos a nemzetközi sajtó, az elődöntő visszavágóján ugyanis két tizenegyest is számon kérnek Cüneyt Cakiron a németek.

Klubszimpátiától függően több véleményt is lehet olvasni a véleményes szituációkkal kapcsolatban, mi azonban tiszta vizet öntünk a pohárba, miután segítségül hívtuk a korábbi FIFA-játékvezetőt, Bede Ferencet.

Íme, a vitatott jelenetek.

Sergio Ramos és Lewandowski párharca a tizenhatoson belül

A visszajátszások alapján azt látni, hogy Lewandowski lábáról oldalra pattan a labda, ezt követően pedig Sergio Ramos hátulról elsodorja a csatár lábát, egyértelmű a tizenegyes. Itt megjegyezném, hogy közös a felelőssége Cakirnak és az alapvonalon álló játékvezetőnek, aki jó helyről láthatta a szituációt – mondta honlapunknak Bede Ferenc.

Marcelo kezezése a tizenhatoson belül

Itt azt látni, hogy Marcelo a labda útjába ugrik, közben a jobb kezét teljesen magához szorítja, viszont a bal kezének az alkar részét előre tolja, ez pedig olyan, mintha megnagyobbítaná a testét. Elakadt a kezében a labda, így ennél a szituációnál is járt volna a büntető, és akárcsak az előzőnél, itt is óriási a felelőssége az alapvonali játékvezetőnek – magyarázta a Rangadónak a a 2010-ben visszavonult sípmester.

címlapfotó:  AFP / JAVIER SORIANO

Olvasói sztorik