Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A BL gólgépei ellen játssza a döntőt a Real Madrid

A római elődöntő is hozott hat gólt.

A Bajnokok Ligája második elődöntőjére került sor szerda este: a Liverpool FC az AS Roma otthonába látogatott, a „vörösök” az első mérkőzésen 5-2-es győzelmet arattak, így a megnyugtató előny náluk volt.

A vezetést nagyon hamar megszerezték a vendégek, hiszen Mané már a 9. percben eredményes volt. A szenegáli játékos Firmino passza után maradt nagyon higgadt és öt méterről nem hibázott, 0-1. (Videón a találat ITT.) A rómaiak gyorsan válaszoltak a bekapott találatra egy roppant szerencsés öngóllal. Lovren menteni próbált, de csapattársát, Milnert lőtte fejbe, a labda pedig a középpályásról a liverpooli kapuban kötött ki, 1-1. A 26. percben újfent a Liverpoolnál volt az előny: egy szöglet után Wijnaldum fejjel volt eredményes, így alakult ki a félidei (1-2) részeredmény.

Liverpooli gólöröm Rómában. Fotó: Filippo MONTEFORTE / AFP

A második játékrészben Dzeko góljával újfent szépítettek a „farkasok”, a bosnyák csatár egy kipattanóra csapott le és lőtte ki a bal felsőt, 2-2. A hajrában nagy iram és sok-sok helyzet tarkította a mérkőzést, mígnem Nainggolan a hajrában bombagólt (3-2) lőtt, illetve a belga a ráadásban büntetőből is eredményes volt (4-2), de ez csak szépségtapasznak volt elég, hiszen 7-6-os összesítéssel eldőlt, hogy a Real Madrid ellenfele a kijevi döntőben a Liverpool FC lesz.

Ha a Hoffenheim elleni selejtezőt is beleszámoljuk, akkor a liverpooliak – imponáló – 9-4-1-s mérleggel rendelkeznek az idei nemzetközi sorozatban. Szalahék 46 gólt lőttek tizennégy mérkőzésen – ez 3,28-as gólátlagot jelent –, ami BL-rekord.

Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés

AS Roma – Liverpool FC 4-2 (1-2)
Róma, Olimpiai Stadion. Játékvezető: Skomina (szlovén).
Roma: Alisson – Florenzi, Fazio, Manolasz, Kolarov – Pellegrini (Ünder, 53.), De Rossi (Gonalons, 69.), Nainggolan – Schick, Dzeko, El Shaarawy (Antonucci, 75.). Vezetőedző: Eusebio Di Francesco.
Liverpool: Karius – Alexander-Arnold (Clyne, 92.), Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner – Szalah, Firmino (Solanke, 87.), Mané (Klavan, 83.). Menedzser: Jürgen Klopp.
Gólszerzők: Milner (15. – öngól), Dzeko (52.), Nainggolan (86., 93. – a másodikat büntetőből), illetve Mané (9.), Wijnaldum (26.)
Az első mérkőzésen: 2-5. A fináléba jutott a Liverpool FC 7-6-os összesítéssel. 

címlapkép: Giuseppe Maffia / NurPhoto / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik