Kemény kritikával illette Michael Owen a Barcelona két világklasszisát, Lionel Messit és Luis Suárezt a Roma elleni háromgólos vereséget követően. Az egykori kiváló támadó a BT Sport szakkommentátoraként mondta el véleményét a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójáról, amiről kiemelte, hogy a katalánoknak nyolc emberrel kellett védekezniük, miután Messi és Suárez nem vették ki a részüket a védő munkából.
A visszavágó előtt a Barcelona csupán három gólt kapott az azt megelőző kilenc BL-fellépésén, ezúttal pedig egy meccs alatt mattolták háromszor a katalánok védelmét. Messi a visszavágó során 61-szer ért labdába, valahányszor a Roma térfelén, csak úgy mint Luis Suárez, aki azonban csak 33-szor találkozott a labdával.
Amikor megnézzük ezt a statisztikát, azt mondjuk, hogy ez hihetetlen, de a szemünk nem hazudik. Láthattuk a Barcelonát az első meccsen, és előtte több hónapon keresztül is, amikor kevés gólt kaptak. Nem biztos, hogy ezúttal sem úszták volna meg kapott gól nélkül, de az biztos, hogy a két csatár semmit nem tett védekezésben. Nyolc mezőnyjátékossal védekezett a Barca tíz rómaival szemben, ezt pedig ilyen szinten nem engedheti meg magának egyetlen csapat sem
– idézi a Daily Mail Owent a spanyol csapat BL-búcsúját követően.
címlapfotó: AFP / Filippo MONTEFORTE
![Messi és Luis Suárez a szégyen bűnbakjai? 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/23/2018/04/000_13w7h7-e1523432977814.jpg)