Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Gólt sem rúgott a Bayern, mégis ünnepelhet

Még a felsőléc is a bajorokkal volt.

A Bajnokok Ligája újabb negyeddöntőire került sor szerda este. Az első mérkőzésen a Bayern München a Sevilla otthonában tudott 2-1-es győzelmet aratni, a hazai visszavágónak így némi előny birtokában vághatott neki a bajor csapat.

Az első fél órában igazán nagy helyzetet egyik csapat sem alakított ki, meddő mezőnyjátékkal telt el az idő, a hajrában aztán Ribéry nagy ziccerbe került, de a sevillai kapus hárított (38. perc). Pár perccel később a francia klasszis üres kapuval találta szembe magát, de Jesús Navas az utolsó pillanatban hatalmasat mentett… A szünetben így 0-0 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után nagyobb fokozatba kapcsolt a Bayern: Lewandwoski, James, majd Thomas Müller is nagy helyzetbe került, de David Soria kapuja bevehetetlennel tűnt. A 60. percben aztán Correa fejelte telibe a keresztlécet, ezt a Bayern úszta meg…

Mivel a gólcsend a hajrában sem tört meg, ezért a 0-0-s döntetlennek Münchenben örülhettek igazán, hiszen a Bayern így bejutott a legjobb négy csapat közé. 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Bayern München – Sevilla 0-0

München, Allianz Aréna. Játékvezető: William Collum (skót)

Bayern: Ulreich – Kimmich, Boateng, Hummels, Rafinha (Süle, 87.) – Martínez, James – Robben, Müller, Ribéry (Thiago, 71.) – Lewandowski (Wagner, 77.). Vezetőedző: Jupp Heynckes.

Sevilla: David Soria – Jesús Navas, Mercado, Lenglet, Escudero – N’Zonzi, Banega – Sarabia (Ramírez, 70.), Vázquez (Nolito, 81.), Correa – Ben Yedder (Muriel, 65.). Vezetőedző: Vincenzo Montella

Kiállítva: Correa (93.)

Az első mérkőzésen a Bayern 2-1-re nyert. Továbbjutott a Bayern München 2-1-es összesítéssel.

címlapkép: SVEN HOPPE / DPA / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.