Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Újabb BL-dráma küszöbén? Mutatjuk a legnagyobb fordításokat

A City, a Juve és az AS Roma hátránya is jelentős, de...

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágóira kerül sor kedden és szerdán. Az első mérkőzéseken három pályán is – első blikkre – nagyon sima eredmény született. A Liverpool FC és a Real Madrid 3-0-s győzelmet aratott a Manchester City, illetve a Juventus FC felett, míg az FC Barcelona hazai pályán nem hagyott sok esélyt az AS Romának (4-1). A Sevilla vendégjátéka a Bayer München otthonában azonban szorosnak ígérkezik, a bajorok 2-1-re nyertek idegenben.

Magyar edzője lehet a Paris Saint-Germainnek
Élete lehetősége előtt áll honfitársunk.

A jelentős hátrány ellenére természetesen az AS Roma, a Manchester City és a Juventus FC is hisz a lehetetlen küldetésben, a futballtörténelem során pedig csak az elmúlt években több csapat megmutatta már: a BL-ben tényleg bármi megtörténhet.

Drámai fordítások a BL-ben. Fotó: Bleacher Report

Mutatjuk az elmúlt évek legnagyobb BL-fordításait és drámáit

  • 2017: FC Barcelona – PSG 6-1 (Továbbjutott a Barca 6-5-ös összesítéssel)

A katalán csapat a nyolcaddöntő első mérkőzésén 4-0-s vereséget szenvedett a PSG-től, hazai pályán aztán 6-1-re nyert és így 6-5-ös összesítéssel jutott túl a párizsiakon.

  • 2013: Borussia Dortmund – Malága FC 3-2 (Továbbjutott a Dortmund 3-2-es összesítéssel)

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján 90. percig állt továbbjutásra a spanyol csapat. A ráadásban aztán Reus (91.) és Felipe Santana (92.) is eredményes volt, így a dortmundiak 3-2-es összesítéssel jutottak a legjobb négy közé.

  • 2005: AC Milan – Liverpool FC 3-3 (Büntetők után BL-győztes a Liverpool FC)

Az isztambuli fináléban a milánóiak már 3-0-ra is vezettek, de a „vörösök” a második félidőben egyenlítettek, végül pedig a büntetőpárbaj után a serleget is magasba emelhettek Steven Gerrardék.

  • 1999: Manchester United – Bayern München 2-1 (BL-győztes az MU)

A bajor-kispad a 90. percben (0-1-es állásnál) talán már a BL-címet ünnepelte, ám a manchesteri dráma nem maradt el. Teddy Sheringham 91. percben szépített, majd Ole-Gunnar Solskjaer két perccel később győztes gólt szerzett, ami BL-győzelmet ért a „vörös ördögöknek”.

címlapkép: La Gazzetta Dello Sport / Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.