Bajnokok Ligája

Guardiola a 0-3 után: „Nincs sok okom a panaszkodásra”

A Liverpoolt edző Klopp szerint legyőzték a világ legjobb csapatát.

Szerda este a Liverpool hazai pályán gyakorlatilag leiskolázta a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A vörösök szinte fél óra alatt elintézték a Premier League éllovasát, így a Citytől nem kis bravúrra lenne szükség a továbbjutás érdekében, azt azonban nem érdemes elfeledni, hogy hazai pályán eddig senki sem tudta legyőzni őket a bajnokságban. A két tréner a BT Sportnak osztotta meg nézeteit a találkozóról. Pep Guardiola szerint nem szabad szétesnie a csapatnak, hiszen vár még rájuk néhány komolyabb mérkőzés.

Nincs sok okom a panaszkodásra. Sokan nem hisznek benne, de még van hátra egy visszavágó.  Volt két jó támadásuk, melyből szereztek is két gólt. A harmadik találat után már sokkal nehezebb dolgunk volt, hiszen minden erőnkkel a gólszerzésre törekedtünk, viszont ez nagyon nehéznek bizonyult úgy, hogy ők sokkal keményebben védekeztek. El kell fogadnunk az eredményt és tovább lépni, előttünk áll a United elleni bajnoki, na és persze a Liverpool elleni visszavágó. Persze nincs könnyű dolgunk, de azért reménykedünk a fordításban.”

A hazaiak mestere, Jürgen Klopp összességében pozitívan nyilatkozott csapatáról, de hangsúlyozta, még nem ihatnak előre a medve bőrére, nem szabad félvállról venni a manchesteri találkozót.

Legyőztük a világ legjobb csapatát, azt gondolom ez önmagában is hatalmas teljesítmény. Bármi pozitívum, amit mondhatnék, csak még feldúltabbá tenné őket. Ha úgy válaszolnék, ahogy szeretnék, akkor Pepnek csak annyi dolga lenne, hogy bedobná az öltöző közepére az újságokat és csak annyit mondana „ezt mondta rólatok Klopp”. Ugyanolyan elánnal kell dolgoznunk, hiszen még nem jutottunk tovább. Miért is ünnepelnénk? Beszéljünk majd erről a visszavágót követően, meglátjuk, hogy akkor is ugyanarról beszélünk majd mint most.”

Címlapkép: PAUL ELLIS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.