Sergio Agüero el sem utazott, így biztosan nem lép pályára csapata, a Manchester City Liverpool elleni mai negyeddöntőjén a labdarúgó Bajnokok Ligájában. „Ott maradt Manchesterben” – zárta rövidre a csatár esetleges játékával kapcsolatos találgatásokat Josep Guardiola, a manchesteriek vezetőedzője a találkozó előtti sajtótájékoztatón.
– Az elmúlt két hétben sérült volt, és még nincs százszázalékos állapotban – tette hozzá a spanyol edző a City történetének legeredményesebb góllövőjéről.
Liverpoolban az angol párharc első felvonására kerül sor. A két angol csapat a nemzetközi porondon még nem játszott egymással, az összesített mérleg pedig jócskán a Liverpool oldalára billen, ugyanis 87 győzelem és 46 döntetlen mellett a Manchester City csak 46 alkalommal nyert.
A Premier League mostani idényében a két csapat mindkét összecsapása emlékezetesre sikerült: szeptember 9-én Manchesterben 5-0-ra diadalmaskodtak a házigazdák, igaz, a Vörösök Sadio Mané kiállítása miatt korán emberhátrányba kerültek, míg január 14-én az Anfield Roadon 4-3-ra győzött a Liverpool, ezzel megtörte Josep Guardiola együttesének bajnoki veretlenségét. Ez lesz a két csapat harmadik egymás elleni oda-visszavágós párharca: a Ligakupa 1980/81-es és 2011/12-es idényében is a Liverpool jutott tovább.