Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Magabiztos játékkal idegenben szerzett előnyt a Bayern München

Szerencsés gólokat lőtt és hátrányból fordított a német csapat Sevillában.

A Manchester Unitedet kiejtő Sevilla jó előjelekkel várhatta a Bayern München elleni párharc első felvonását, egyrészt a Bajnokok Ligája legutóbbi négy kiírásában valahányszor spanyol csapat ejtette ki a bajorokat, másrészt pedig az andalúzok tizenegyszer fogadtak német együttest az európai kupaporondon, mérlegük hét győzelem és négy döntetlen.

Isco pofátlan kötényt osztott ki a Juve-sztárnak – VIDEÓ
Jól kezdte a meccset a Real játékosa.

A Bayern kezdett veszélyesebben, előbb Hummels fejesét, majd Müller lövését jegyezhettük fel, de az első nagyobb ziccer Pablo Sarabia előtt adódott, ám a hazaiak középpályása ajtó-ablak ziccerben fölé lőtt nyolc méterről. Tizenkét perccel később viszont a nehezebb szituációt már megoldotta Sarabia, Escudero labdájával lépett ki a jobb szélen és Ulreich mellett a bal sarokba helyezett, 1-0 – a gólt, ami után kezezést reklamáltak a vendégek, ide kattintva tekintheted meg.

A Bayern München így zsinórban a tizenharmadik idegenbeli nemzetközi fellépésén kapott gólt, ezzel pedig beállította az eddigi negatív rekordját, ami 2000 decemberében ért véget.

Sarabia elképesztő ziccert hibázott a 20. percben

A válasz nem váratott sokat magára, igaz ehhez kellett a jobbhátvédet játszó Jesús Navas segítsége is, Ribéry bal oldali beadása a spanyol játékos lábáról pattant a kapuba – az öngólt itt nézheted meg.

A fordulás után egyértelművé vált a németek fölénye, akik már az első perctől kezdve a kezükbe vették az irányítást és hatalmas nyomást helyeztek a hazaiak kapujára. A 67. percben Javi Martínez lövését még óriási bravúrral védte David Soria, ám egy perccel később már ő is tehetetlen volt: Ribéry beadását követően Thiago fejelt a kapuba – igaz, ezúttal is megpattant a labda, most Escuderón.

A 79. percben a semmiből egyenlíthetett volna a Sevilla, de N’Zonzi lövése kevéssel mellé ment, az utolsó említésre méltó lehetőség pedig Lewandowski előtt adódott, a lengyel csatár azonban kihagyta a nagy helyzetet, így maradt az 1-2.

A Bayern második találata

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Sevilla – Bayern München 1-2 (1-1)
Sevilla,  Ramón Sánchez Pizjuán Stadion. Játékvezető: Orsato (olasz)

Sevilla: David Soria – Jesús Navas, Kjaer, Lenglet, Escudero – Pizarro, N’Zonzi – Sarabia, Vázquez, Correa (Sandro, 78.) – Ben Yedder (Muriel, 80.). Vezetőedző: Vincenzo Montella
Bayern: Ulreich – Kimmich, Boateng, Hummels, Bernat (Rafinha, a szünetben) – Vidal (James, 36.), Javi Martínez, Thiago – Müller, Lewandowski, Ribéry (Robben, 79.). Vezetőedző: Jupp Heynckes

Gólszerzők: Sarabia (32.), illetve Jesús Navas (öngól, 37.), Thiago (68.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.