Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Három dolog, ami nem a Barcelona mellett szól a BL-ben

Valverde nem hiszi, hogy egy mérkőzésen eldől a továbbjutás.

Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját Ernesto Valverde az FC Barcelona vezetőedzője. A csapat edzője visszafogottan nyilatkozott a szerda esti Bajnokok Ligája mérkőzésről, szerinte az első meccsen képtelenség eldönteni a párharcot, de olyan eredményt kell elérni, ami után nyugodtan utazhatnak az AS Roma elleni visszavágóra.

A tréner többek között ezeket mondta a AS Roma játékáról:

“- Nagyon jó a poziciós játékuk, gyorsan váltogatják, hogy hova teszik a hangsúlyt. Nekünk ezt le kell védenünk.”
“- Hatékonyan támadnak és védekeznek.”
“- Aki látta az AS Roma teljesítményét a csoportban, annak egyáltalán nem meglepő, hogy a negyeddöntőben vannak. Erős csapat, és nagyon jól kell teljesítenünk, hogy továbbjussunk.”‘

Kiemelt kép: LLUIS GENE / AFP

Olvasói sztorik