Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A rekorder Ronaldo jelentette a különbséget: otthon égett a Juve

A portugál klasszis szenzációs formában, a Real a továbbjutás küszöbén.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi játéknapján a Juventus FC a Real Madridot fogadta. A két csapat legutóbb 2017-bens a cardiffi fináléban találkozott, ezúttal azonban már a legjobb nyolc között szembekerültek a gigászok. A vendégek nagyon hamar, már a harmadik percben megszerezték a vezetést, Isco pontos beadása után Ronaldo törte meg a gólcsendet, 0-1.

CR-rekordok

  • A portugál klasszis eddigi pályafutása során ilyen korán (2 perc, 47 mp) még sohasem lőtt gólt a BL-ben
  • Ronaldo a mostani versenykiírásban – minden sorozatot figyelembe véve – már 39 találatnál jár, az öt topbajnokságban ennyit egy játékos sem lőtt még
  • Továbbá Ronaldo a BL-történetének első olyan játékosa, aki zsinórban tíz mérkőzésen eredményes tudott lenni – a klasszis tizenhat gólnál jár
  • CR7 eddigi karrierje során kilenc BL-gólt lőtt Buffonnak, hasonlóra még senki nem volt képes

A szünetig újabb találat már nem esett, igaz, Keylor Navas a 22. percben hatalmas bravúrt bemutatva mentette meg a madridiakat a góltól. Negyvenöt percnyi játék után a Realnál volt az előny.

A fordulás után a spanyol csapat tudta növelni előnyét, Ronaldo a 64. percben ollózás álomgólt akasztott Buffon hálójába, 0-2. Nem sokkal később emberhátrányba is került a Juve: Dybala a Carvajallal szemben elkövetett szabálytalanság miatt már második sárga lapját gyűjtötte be, ezért mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyben játszó Real Madrid a 72. percben Marcelo révén már három góllal vezetett (0-3), később kiderült, így alakult ki a végeredmény.

A Real Madrid magabiztos előny birtokában várhatja az április 11-i visszavágót.

Ronaldo, 0-1

Keylor Navas bravúrja a 22. percben

Kroos kapufája

Ronaldo, 0-2

Dybala kiállítása

Marcelo, 0-3

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Juventus FC – Real Madrid 0-3 (0-1)

Torino, Allianz Stadium. Játékvezető: Cakir (török)

Juventus: Buffon – De Sciglio, Barzagli, Chiellini, Asamoah (Mandzukic, 65.) – Douglas Costa (Matuidi, 65.), Bentancur, Khedira (Cuadrado, 71.), Alex Sandro – Dybala, Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.

Real Madrid: Keylor Navas  – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro, Modric (Kovacic, 82.) – Isco (Asensio, 75.), Benzema (Vázquez, 58.), Ronaldo. Vezetőedző: Zinedine Zidane.

Gólszerzők: Ronaldo (3., 64.), Marcelo (72.)

Kiállítva: Dybala (69.)

címlapkép: Isabella BONOTTO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik