Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Buffon csodálja Ronaldót, a Real Madridot jobb csapatnak tartja a Juventusnál

Nagy interjút adott az olasz legenda. Elismerően beszél a keddig BL-ellenfélről. Állítja, a papírforma ellenére van esélyük megnyerni a sorozatot.

Háromszáz nappal a Cardiffban megrendezett tavalyi Bajnokok Ligája-döntő után újra farkasszemet néz a Juventus a Real Madriddal, ezúttal a sorozat negyeddöntőjében, ez alkalomból pedig a Marca készített terjedelmesebb interjút az olaszok ikonjával, Gianluigi Buffonnal.

– Azóta negyvenéves lettem, de nem igazán változtam sokat, de abban reménykedünk, hogy ezúttal minden más lesz – utalt az interjú elején a tavalyi vesztes fináléra Buffon, majd feltették neki azt a kérdést, miből gondolja, hogy ha egy meccs alatt nem sikerült megverni a Real Madridot, akkor két találkozó után ez összejön majd. – Ugyanez történt a Barcelona ellen is a tavalyi negyeddöntőben, amikor 180 perc alatt továbbjutottunk, majd 90 perces meccsen pedig veszítettünk. Erre nagyon nehéz magyarázatot találni, de azt megmutatja, hogy mi is tudunk a legmagasabb szinten teljesíteni.

Wenger kapust cserél, lehúzza a rolót az Arsenal?
A francia menedzser ezúttal is mer nagyot álmodni.

– Természetesen többször is visszanéztem a cardiffi döntőt, az erősebb csapat nyert. Nincs más dolgunk, fel kell vennünk minőségben a versenyt és végig kiegyensúlyozottan kell játszanunk a párharc során. Jobban játszottak tavaly, de azért nem voltunk olyan rosszak, hogy ilyen simán kikapjunk. Voltak olyan periódusok azon a meccsen, amikor nem elfordult tőlünk a szerencse. Ahhoz, hogy ezúttal mi nyerjünk, a legjobb arcunkat kell mutatnunk, és azt kell tennünk, amit az edző mond.

Buffon ezt követően is a tőle megszokott udvariassággal nyilatkozott a Real Madridról.

Buffon tiszteli a Real Madridot fotó: AFP/Matteo Bottanelli

– A Real jobb csapat, mint a Juventus, és ezt nem én állítom, hanem a történelem mutatja. A trófeák, a győzelmek, a számok. A Bajnokok Ligáját megnyerni hatalmas álom, de nagyon nehéz és komplikált út vezet odáig. Fel tudjuk venni a versenyt a madridiakkal, de már többször megmutatták a történelmük során és az előző években is, hogy van bennük valami különleges, valami más. Megnyertek három BL-címet az előző négy évben, van valakinek is kétsége afelől, hogy a világ legjobb csapatáról beszélünk?

Az olasz legenda azonban hozzátette, nincs olyan csapat, ami legyőzhetetlen, így a Real Madrid sem az, de nagyon nehéz feladat lesz túljutni rajta. Elmondta, talán a királyi gárda a favorit, de a párharc előtt 50-50 százalék az esély a következő körre, ambiciózusnak kell lenniük, és nem a történelemmel, hanem a jelennel kell foglalkozni.

A Juventus is nagyszerű csapat, tudjuk, hogyan nyerhetjük meg a BL-t.

– Minden meccs más, nem szeretnénk, hogy megismétlődjön Cardiff. Jó formában vagyunk, de nem esélyesként lépünk pályára. Ismerjük a Realt, az a célunk, hogy az utolsó percig partiban legyünk a második meccsen is a Santiago Bernabéuban – mondta Buffon, majd kitért Cristiano Ronaldóra is, aki topformában várja a rangadót. – Mindig is határtalan csodálattal tekintettem Ronaldóra, időről időre képes volt jobbá válni.

Csodálom őt, amiért mindig tudja, mit, miért csinál, mindig célratörő. Az utóbbi években nagyon intelligensnek is bizonyult. Változtatott a posztján, kevesebb energiát tesz bele, de így is nagyon „halálos”, a kapu előtt igazi gyilkos, talán David Trezeguet-hez hasonlítanám. Szerencsém volt játszani a brazil Ronaldo, vagy épp Zlatan Ibrahimovic ellen is, de Cristiano rekordot rekordra halmoz és kivívta a teljes csodálatomat.

Elismerően beszélt Ronaldóról. Fotó:Loris Roselli/NurPhoto/AFP

Buffon az interjú végén hozzátette, a Milan elleni győzelem a legutóbbi bajnokin nagyon fontos volt, mindenki nagy örömmel töltött el és extra lelkesedést váltott ki a játékosokból. Tudják, hogy ez a győzelem fontos lehet a bajnoki cím szempontjából is, miután a Napoli csak döntetlent játszott a Sassuolónál.

Buffon végül kitért Iker Casillasra is, aki hétfőn karrierje ezredik fellépésére készül.

– Ő, Cech és én már a harmadik évtizede a labdarúgás szolgálatában állunk. Ha továbbra is fontos láncszemei leszünk a csapataink számára, akkor minden dicséretet megérdemlünk. Például Iker a Real Madridban, ezúttal pedig a Portóban bizonyítja, hogy páratlan tudású kapusnak számít – zárta a Juventus ikonja.

Kiemelt kép: Loris Roselli / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik