Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Brutális párharcokat hoz a Bajnokok Ligája következő köre – SORSOLTAK

Itt vannak a negyeddöntő párosításai.

Az izgalmas nyolcaddöntők után pénteken sorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait. Már csak nyolc csapat van versenyben azért, hogy a kijevi döntőben a magasba emelhesse a trófeát. A mögöttünk álló fordulóban olyan sztárcsapatok búcsúztak, mint a PSG, a Chelsea, a Manchester United.

A negyeddöntő mezőnye: Barcelona, Real Madrid, Sevilla, Bayern München, Juventus, AS Roma, Manchester City, Liverpool.

A sorsolás brutális párharcokat hozott, ugyanis már a negyeddöntőben megismétlődik a tavalyi finálé a Juventus és a Real Madrid között,  a Barcelona az AS Romát, a Bayern a Sevillát kapta, míg a két angol klubnak egymással kell farkasszemet néznie.

Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én játsszák, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A döntőt május 26-án Kijevben rendezik.

Szőke kebelcsodát igazolt stábjába az angol csapat – FOTÓK
Nehéz lesz így a meccsre koncentrálni.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők:

FC Barcelona (spanyol) – AS Roma (olasz)

Sevilla (spanyol) – Bayern München (német)

Juventus (olasz) – Real Madrid (spanyol)

Liverpool (angol) – Manchester City (angol)

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik