Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Pogba még sohasem kapott ilyen kemény kritikát

Roy Keane nem finomkodott…

Az “vörös ördögök” egykori spílere nem rejtette véka alá érzéseit a Manchester United keddi zakójával (a Sevilla 2–1-re győzött, és továbbjutott) kapcsolatban, sőt az egyik játékos teljesítményéről különösképp’ negatívan szólt. Roy Keane a következőket mondta Paul Pogbáról az ITV-nek:

 A kulcsjátékosoktól azt várná az ember, hogy egycsapásra megfordítják a játékot.  Gyakorlatilag semmit sem csinált miután pályára lépett. Az első gólnál úgy viselkedett mint egy iskolás kisgyerek.”

Keane kifejtette, hogy a francia középpályás nem érzi a veszélyt, szerinte azért vagy tagja egy csapatnak, ha egy társad hibázik, akkor azonnal reagálni tudj rá és segíts neki kijavítani. Ezt senki sem mutatta ezen a mérkőzésen. Az ír legenda egyfajta „bezzeg a mi időnkben” stílusban azt is említette, hogy a nagy manchesteri csapatok mindig is keményen küzdöttek a jó eredményért, még akkor is, ha nem ment minden zökkenőmentesen. Most csak egyéniségeket látott, de még ők sem mutatták meg igazán, hogy mit is rejt a tudásuk.

Iniesta megdöbbentő bejelentést tett a jövőjéről
Megszólalt és megnevezte a lehetséges célállomást a klasszis; áprilisban minden kiderül…

Mourinhoval kapcsolatban is megosztotta gondolatait:

Az edző majd elviszi a balhét. Nézzétek meg, egyáltalán nincs meglepődve. Nap mint nap együtt dolgozik a csapattal és abszolút tisztában van vele, hogy nagyon kicsi választja el őket attól, hogy az egyik legjobb együttes legyenek Európában.”

A korábbi csapatkapitány úgy véli, körülbelül három-négy jó játékosra lenne még szüksége a Unitednek ahhoz, hogy igazán ütős csapattá váljanak. Azt viszont nem hagyta ki, hogy számára a legaggasztóbb az, hogy ha az edző azt mondja, hogy nyertek három trófeát, és köztük a Charity Shield-et is beleérti, akkor ott nagy gondok vannak…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik