Bajnokok Ligája

Emery elárulta, kivel pótolja a sérült Neymart

A PSG többi sérültje felépül a Real Madrid elleni BL-visszavágóra.

Legnagyobb sztárja, a brazil Neymar nélkül, 3-1-es hátrányból igyekszik kivívni a továbbjutást a Paris Saint-Germain a címvédő Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján.

Neymar, a világ legdrágább játékosa bő egy hete, a Marseille elleni francia bajnoki mérkőzésen sérült meg, és azóta már meg is műtötték Brazíliában – felépülése mintegy három hónapot vehet igénybe. Unai Emery vezetőedző a korábbi Real-játékos Ángel Di Maríától várja az extrát, amivel csapata továbbjuthat.

TRAGÉDIA!

Gyász: kiderült, mi okozta a Fiorentina csapatkapitányának halálát

– Ő az egyik olyan játékosom, aki a különbséget jelentheti számunkra. Tapasztalt, magabiztos labdarúgó, biztos vagyok benne, hogy a keddi összecsapás igen különleges lesz a számára – mondta argentin támadójáról a szakember, arra utalva, hogy a 30 éves játékos korábban 190 meccsen szerepelt a mostani ellenfélnél. Di María a párharc első összecsapását a kispadról nézte végig, szombaton azonban gólt szerzett a Troyes elleni bajnoki találkozón.

A sérültekről Emery elmondta, Marquinhos felépült, Marco Verrattit, Edinson Cavanit és Kylian Mbappét pedig elővigyázatosságból pihentette a hétvégén, és mind a négyen ott lehetnek kedden a pályán.

A PSG egy éve a nyolcaddöntő első összecsapásán 4-0-ra győzött a Barcelona ellen, a visszavágón azonban 6-1-re kikapott – ezt megelőzően soha egyetlen csapat sem esett még ki négygólos előnyről a BL-ben.

Fotó: AFP
Olvasói sztorik