Bajnokok Ligája

Csapattársa elárulta Messi sikerének titkát

A megoldást a konditeremben kell keresni.

Az FC Barcelona a Chelsea otthonában lép pályára kedd este a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A találkozó előtti sajtótájékoztatón Ernesto Valverde vezetőedző mellett Ivan Rakitic képviselte a katalánokat.

Ezt olvastad már?
Megvan a megegyezés, ő lesz a Barcelona új igazolása

A horvát középpályás elmondta, Lionel Messi nagyon összpontosít a londoni meccsre, nagyon keményen készül.

‒ Azt hiszem, még sosem láttam ilyen sokat dolgozni az edzőteremben, és ennek látható eredménye van. Kifogástalanul edz, hogy a legjobb formában legyen, és szükségünk is van rá ‒ fogalmazott Rakitic.

Hozzátette, egy kicsit másképp játszanak, mint korábban. A mostani felállásuk a Neymar előtti időszakra hasonlít.

‒ Az a lényeg, hogy megértsük, amit az edző kér tőlünk, és csapatként játsszunk ‒ magyarázta.

Rakitic nagyon megdicsérte argentin csapattársát Fotó: MARIA JOSE SEGOVIA / NURPHOTO

A középpályás Eden Hazard-t a Chelsea legjobb játékosának nevezte, és hangsúlyozta, teljes mértékben készen kell állniuk, hogy megpróbálják megállítani, hiszen nagyon gyors, és az egy-egy elleni szituációkban képes problémákat okozni az ellenfélnek.

Rakitic még egy fontos, aktuális témáról, Andrés Iniesta esetleges távozásáról is meglepő őszinteséggel beszélt.

‒ Aggódom, hogy Iniesta elhagyhatja a Barcát, de nem akarok túl sokat gondolkodni ezen a lehetőségen, és a szurkolók se tegyék. Ő nagyon fontos számomra, egy nagyszerű barát. Remélem, még sokáig velünk marad, de azt kell csinálnia, amit a szíve diktál ‒ vélekedett a horvát válogatott klasszis.

Olvasói sztorik