Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A Chelsea kiütése után még oda is szólt az ellenfélnek a Roma edzője

Di Francesco szerint nem volt köze a győzelemhez; Conte elárulta, kié a felelősség a null-három után.

A Bajnokok Ligája C-csoportjában az AS Roma sima, 3-0-s győzelmet aratott a Chelsea ellen a sorozat negyedik fordulójában. Az olaszok így nyolc ponttal a kvartett élére ugrottak, míg az angol rivális egy ponttal lemaradva második.

Olvastad már?
Micsoda hármas! Rájuk feni a fogát a Barca

Gyakorlatilag a keddi játéknap rangadóját játszották a felek, ezért is volt meglepő a sima hazai győzelem – bár volt, akit egyáltalán nem lepett meg a különbség.

– Nem lepődtem meg az eredmény miatt, tudtam, hogy gondot okozhatunk a Chelsea-nek. Minőségi csapatunk van, ez pedig egy remek este volt, megérdemeltük ezt a sikert. Remek csapatot örököltem Luciano Spallettitől, megérdemelte ezt a sikert az együttes. Ez egy kiváló győzelem volt, de nem az én érdemem. A Róma győzelme volt, a rómaiak győzelme volt, a szurkolók sikere volt – értékelt Eusebio Di Francesco, a Roma szakvezetője.

El Shaarawy duplázott az első félidőben Fotó: uefa.com

A londoniak részéről Antonio Conte menedzser érthetően csalódottan nyilatkozott.

– Amikor három-nullra kaptok ki, az azt jelenti, hogy nem játszottatok jól. Az első félidőnk jó volt, több helyzetet is kidolgoztunk, voltak gólszerzési lehetőségeink. Igazságtalan volt, hogy kettő-nullás hátrányba kerültünk. A második játékrészben viszont valóban rosszul játszottunk, a Róma jobban akarta a győzelmet. Nagyon csalódott vagyok a második félidőnk miatt, úgy hiszem, ezért a teljesítményért mindenkinek vállalnia kell a felelősséget – mondta a BTSportsnak Antonio Conte.

Olvasói sztorik