Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Huhogtak az olaszok a BL-meccsen, bajban van Sallai csapata is

Ismét vizsgálódik az UEFA.

bajnokok ligája

Kovács István vezeti a BL-döntőt
A Federer-rajongó focikapus mostanra elérte, hogy már senki nem rugózik a magasságán
Mbappé elment, a siker lehetősége visszatért: a letámadás fegyvere viheti Európa csúcsára a Paris Saint-Germaint
Őrült BL-döntőt ígér a két dinamikus, támadó szellemű csapat csatája
Még több Kevesebb

Az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapján jelentette be: péntek délelőttig három klub ellen kezdeményezett vizsgálatot a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában történt rendbontások miatt.

Olvastad?
Ez a játékos a Chelsea-t és a Cityt is lekoptatta a nyáron

A Chelsea – AS Roma (3-3) rangadót a vendég szurkolók rasszista megnyilvánulásai zavarták meg, az olasz fanatikusok majmokat utánozva provokálták az angolok színesbőrű játékosát, Antonio Rüdigert, aki éppen a Romától igazolt a londoniakhoz a nyáron – emiatt az olasz klub ellen fegyelmi eljárás indult.

Szintén nem ússza meg a vizsgálatokat Sallai Roland csapata, a ciprusi APOEL, mely a német Borussia Dortmund ellen lépett pályára (1-1) hazai környezetben kedden. A hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket gyújtottak a lelátón, tárgyakat dobáltak a pályára, és rendezési hiányosságokat is találtak az ellenőrök. Mindkét klub ellen eljárás indul, ugyanis a dortmundi szurkolók is piróztak – a német klub felelősségét ebben az egy pontban vizsgálják.

A vizsgálatok eredményeit november 16-án közli az UEFA.

Londonban balhéztak a Roma-szurkolók Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik