Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Van olyan lista, ahol Cristiano Ronaldo csak tizedik

Azonban ez is óriási érdem.

Kedd este a Real Madrid a Borussia Dortmund vendégeként nyert 3-1-re a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójában. Cristiano Ronaldo a második félidőben lőtt két góljával vette ki a részét a sikerből, pályára lépésével pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezett – rákerült egy újabb TOP10-es listára.

Ezt olvastad már?
Klopp dühöngve ütögette a fejét a kispadnál – VIDEÓ

Az UEFA hivatalos adatai alapján ugyanis ez volt a 150. nemzetközi mérkőzése klubszínekben, ezzel az örökranglista tizedik helyét foglalja el, holtversenyben a liverpoolos Jamie Carragherrel.

Újabb előkelő listán bukkant fel a portugál neve Fotó: Getty Images

A portugál klasszisnak 15 év és három klubcsapat (Sporting, Manchester United, Real Madrid) kellett ehhez a mérföldkőhöz: 2002 augusztusában a Sporting színeiben debütált a BL-selejtezőben, az volt az első fellépése.

Az európai szövetség hivatalos versenykiírása alapján ezen a listán leghamarabb a 2019–2020-as szezonban kerülhetne az élre Ronaldo – addig biztosan a 177 fellépéssel vezető Iker Casillas (Real Madrid, Porto) marad az első.

Az örökranglista:

177: Iker Casillas (Real Madrid, Porto)

174: Paolo Maldini (AC Milan)

173: Xavi Hernández (Barcelona)

163: Clarence Seedorf (Ajax, Real Madrid, Internazionale, AC Milan)

161: Raúl González (Real Madrid, Schalke)

160: Javier Zanetti (Internazionale)

159: Ryan Giggs (Manchester United)

159: Pepe Reina (Barcelona, Villarreal, Liverpool, Napoli, Bayern München)

152: Gianluigi Buffon (Parma, Juventus)

150: Jamie Carragher (Liverpool)

150: Cristiano Ronaldo (Sporting CP, Manchester United, Real Madrid)

Olvasói sztorik