Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Sima liverpooli henger után Szalaiék az EL-ben folytatják

A magyar csatár csereként lépett pályára az Anfield Roadon.

A Bajnokok Ligája play-off körének visszavágóira került sor kedd este 20:45-től. Szalai Ádám klubja, a Hoffenheim idegenben lépett pályára a Liverpoolt FC otthonában, a vörösök az első mérkőzésen 2-1-re nyertek.

Aggasztó hírek!
Elvesztette kulcsjátékosát Storck a vb-selejetezőkre?

A magyar csatár ezúttal is a kispadon kezdett, a hazaiak pedig már a tizedik percben megszerezték a vezetést Emre Can góljával. Szűk tíz perccel később Salah iratkozott fel a gólszerzők közé, egy kapufáról kipattanót kellet a hálóba pofoznia. A 21. percben parádés liverpooli akció után Emre Can már duplánál járt, úgy tűnt, gólzáporral búcsúztatja német riválisát a Klopp-legénység. A vendégek Uth révén szépítettek az első félóra végén, a szünetben így 3-1-et mutatott az eredményjelző.

Szalai az 56. percben Gnabryt váltotta, így már a pályáról figyelhette a Liverpool negyedik, Firmino első gólját az első óra végén. A 79. percben Wagner révén szépített a Hoffenheim, ám a BL csoportkörébe 6-3-as összesítéssel az angolok jutottak tovább.

Bajnokok Ligája-selejtezők, rájátszás, visszavágók:*

FC Köbenhavn – Qarabag 2-1 (1-0). Továbbjutott a Qarabag 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.
Slavia Praha – APOEL 0-0 (0-0). Továbbjutott az APOEL 2-0-s összesítéssel.
CSZKA Moszkva – Young Boys 2-0 (1-0). Továbbjutott a CSZKA 3-0-s összesítéssel.
Liverpool FC – Hoffenheim 4-2 (3-1). Továbbjutott a Liverpool 6-3-as összesítéssel
FCSB – Sporting CP 1-5 (1-1). Továbbjutott a Sporting 5-1-es összesítéssel.
*A búcsúzó csapatok az Európa Liga főtábláján indulhatnak,
a győztesek a Bajnokok Ligája csoportkörében lesznek érdekeltek.

A liverpooliak hengereltek az első félidőben Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik