Bajnokok Ligája bajnokok ligája

BL: becsülettel küzdött, de másodszor is kikapott a Honvéd

Az első tizenöt percet nagyon megnyomta az izraeli bajnok Seva, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a BL-selejtezőt.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Budapest Honvéd FC – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2-3 (1-2)
Bozsik-stadion, zárt kapus mérkőzés. Játékvezető: Massa (olasz)
Honvéd: Gróf – Baráth, Bobál D., Kamber, Laczkó (Tömösvári, 74.) – Gazdag, Lovric, Nagy G., Pölöskei (Kabangu, 34.) – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Erik van der Meer
Seva: Haimov – Korhut (Ohayon, 56.), Tzedek, Vítor, Bitton – Ohana, Ogu, Einbinder – Nwakaeme, Sahar (Barda, 36.; Gadir (63.)), Melikson. Vezetőedző: Barak Bakhar
Gólszerzők: Lanzafame (tizenegyesből, 45+2.), Baráth (73.), illetve Ogu (13.), Nwakaeme (16., 84.)
Továbbjutott: a Seva (kettős győzelemmel 5-3)

A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli címvédő Hapoel Beer-Sevát fogadta a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján. A zárt kapus mérkőzésre kétszáz vendég szurkoló léphetett csak be – csapatuk 2-1-es előnyből várta a meccset.

A 12. perc sajnos máris gólt hozott a vendégeknek: Ogu egy kipattanóból vette be Gróf kapuját, ezzel már 3-1-re vezetett összesítésben az ellenfél. Négy perccel később gyakorlatilag a párharc is eldőlni látszott: Nwakaeme lőtte ki a hosszút (0-2). A két gyors gól megzavarta a magyar csapatot, a félpályán is nehezen hozta át a labdát, keményen letámadott az ellenfél. Bő fél óra elteltével cserélt is Erik van der Meer: Pölöskei helyén Kabangu folytatta, miközben a Gróffal keményen ütköző Sahar is cserét kért a másik oldalon.

Az első kispesti kapuralövést a 37. percben jegyezhettük fel: Eppel próbálkozását védte a kapus. Közben némi füst is a pályára kavargott: a kerítésen túl a fanatikusok látványos szurkolással buzdították a hazai csapatot. Éledezett a Honvéd, Kabangu lövése keresztbe ment el a kapu előtt, majd Nagy Gergő a kapufát találta el, végül Kamber lövése kerülte el a kaput. Az utolsó percekre aztán leült a meccs, azonban Lanzafame kiharcolt egy tizenegyest, amit be is lőtt – 2-1-es vendég vezetésnél mehettek szünetre a felek.

A Honvéd nyomta meg a második félidő elejét, de a kapuja előterében betömörülő ellenféllel nem tudott mit kezdeni – a kapust nem sikerült megdolgoztatni. Az 58. percben viszont már igen: Gazdag bombája sajnos középre tartott, így kiütötte a hálóőr a mezőnybe a labdát. Nagy helyzetet rontott el az ellenfél is: egy kontra végén a veszélyes centerezést fülelte le a Honvéd-védelem.

A hajrába érve egy Lanzafame-szabadrúgást Kabangu fejelt középre, Baráth Botond pedig ollózós mozdulattal juttatta a labdát a hálóba (2-2). Gróf bravúrja mentette meg a góltól a kispestieket, nagy helyzetet úszott meg a házigazda, majd egy szabadrúgásnál is a levegőben úszva mentett a Honvéd kapusa. Egy kontra végén dőlt el a meccs és a párharc: Nwakaeme 16 méterről, két összezáró védő között lőtte ki a hosszú alsót (2-3). Erre már nem volt válasza a becsülettel küzdő Honvédnak – 3-2-re nyert, így kettős győzelemmel lépett tovább az ellenfél.

Az izraeli csapat a következő körben a bolgár Ludogoreccel találkozik, míg a Honvédnak véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik